DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Verstappen a pole-ban a Brit Nagydíjon

Ellopta a McLarenektől és a Ferrariktól az első rajtkockát, a világbajnok indulhat az élről Silverstone-ban. Piastri legyőzte Norrist.

Max Verstappen nyerte a Brit Nagydíj többszereplős, többesélyes időmérőjét, ezzel megszerezte a pole-pozíciót vasárnapra Silverstone-ban. 

A holland jklasszis ellopta az első rajtkockát a bajnoki címért csatázó McLarenek elől: ugyan az első próbálkozások után még Oscar Piastri vezetett, de másodjára nem tudott javítani, Lando Norris pedig ugyan gyorsult, de 15 ezredmásodperccel így is kikapott csapattársától, így csak a harmadik helyet szerezte meg.

Verstappen a második Q3-as körében varázslatos időt repesztett, elképesztő szektoridőkből épített fel pole-körét, ezzel meglepetést okozva megszerezte az első rajtkockát – mögötte Piastri állhat még fel az első sorba, miután belehibázott az utolsó kanyarjába.

verstappen1_1



Az időmérő előtt a Ferrari is esélyesnek tűnt a pole-pozícióra, Lewis Hamilton még az utolsó Q3-as próbálkozás közepén is Piastri előtt volt., de a kör v égét nem tudta jól megcsinálni, így végül csalódást keltő napot zártak az olaszok: Hamilton Charles Leclerc-t ugyan legyőzte, de végül csak az ötödik-hatodik helyet szerezték meg. 

A Mercedes végül nem tudott beleszólni a pole-csatába, de George Russell így is megelőzte a Ferrarikat, a Q3-ban csak egy kört ment új gumival, de ez a köre elégnek bizonyult a negyedik helyre – míg a háromhelyes rajtbüntetéssel érkező Andrea Kimi Antonelli hetedik lett.

A topcsapatok mögött/között kiváló időmérőt produkált az Alpine-nal Q3-ba jutó Pierre Gasly, újfent befért a top tízbe Fernando Alonso az Aston Martinnal, és extra tempót mutatott Oliver Bearman, aki a harmadik szabadedzésen elintézte magát – elnézett egy piros zászlót, így tízhelyes rajtbüntetést kap, hiába a nyolcadik legjobb köridő.

A Q2-ben ért véget Yuki Tsunoda időmérője, aki a 12. helyen zárt, itt búcsúzott Isack Hadjar, Esteban Ocon, és a két Williams is – Carlos Sainz volt közülük a gyorsabb, de ez is csak a 11. helyre volt elég ezen a napon.

Nem alakult jól az időmérő Franco Colapintónak: a nagy nyomás alatt lévő argentin a kör utolsó kanyarjában fordult túl szélesen, megforgott és nekicsapódott a falnak – ezzel egyrészt piros zászlót okozott, másrészt véget vetett saját napjának (minimum). Mellette búcsúzott még a Q1-ben Lance Stroll, a két Sauber és a Pierre Gasly utolsó utáni köre miatt kieső Liam Lawson is – aki hibázott a Stowe-ban.

Az F1-es Brit Nagydíj időmérőjének végeredménye:

Helyezés Pilóta Csapat
1. Max Verstappen Red Bull
2. Oscar Piastri McLaren
3. Lando Norris McLaren
4. George Russell Mercedes
5. Lewis Hamilton Ferrari
6. Charles Leclerc Ferrari
7. Andrea Kimi Antonelli Mercedes
8. Oliver Bearman Haas
9. Fernando Alonso Aston Martin
10. Pierre Gasly Alpine
11. Carlos Sainz Williams
12. Yuki Tsunoda Red Bull
13. Isack Hadjar Racing Bulls
14. Alexander Albon Williams
15. Esteban Ocon Haas
16. Liam Lawson Racing Bulls
17. Gabriel Bortoleto Stake
18. Lance Stroll Aston Martin
19. Nico Hülkenberg Stake
20. Franco Colapinto Alpine

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: