George Russell a „katasztrófahelyzet” jelzővel minősítette az Osztrák Nagydíjat: minden tényező összeállt vasárnap, ami nem kedvez a Mercedesnek: gyors vonalvezetés, durva aszfalt, 50 Celsius-fokos pályahőmérséklet.
A brit a pénteki naptól fogva arról beszélt, hogy a top öt a legjobb eredmény, amelyre pályázhat ezen a hétvégén: ezzel meg is jósolta későbbi eredményeit, hiszen ötödik lett mind az időmérőn, mind a futamon. Az eredményt a körülmények tükrében kármentésnek minősíti.
„Katasztrófahelyzethez hasonlítható. Az aszfalt az egész szezon egyik legdurvábbja, gyors a pálya, nagyon sok kört teszünk meg, az egyik legtöbbet a szezon során, emellett a pályahőmérséklet 50 fokos volt. Igen, tulajdonképpen ez egy katasztrófahelyzet” – mondta a helyszínen a médiának Russell.

„Rossz versenyre számítottam, de még rosszabb volt, mint amit el tudok képzelni. A probléma egyértelmű a kanadai győzelem után, ahol nem volt gumitúlhevülés, és mi voltunk a leggyorsabbak. De amint olyan pályára érkezünk, ahol van túlhevülés, rengeteg vesztünk. Őszintén szólva a csapat hat hónapja keményen dolgozik ezen a problémán, vannak ötleteink, de haladás nincs igazán…”
Ha meleg lesz Silverstone-ban, nincs esély a pole-ra
„Kármentés volt, de büszke vagyok arra, hogy idén minden versenyen maximalizáltuk az eredményt. Ma az ötödik helynél jobbat nem érhettünk volna el. Legutóbb a győzelem volt a potenciál, és győztünk is. Szorítok azért, hogy felhős idő maradjon a szezon további részében” – beszélt arról, mennyire hőmérsékletfüggő a Mercedes teljesítménye.
A jövő hétvégi Brit Nagydíjra, amelyen Russell egy éve rajtelsőséget szerzett, a győzelmet pedig Lewis Hamilton szállította a Mercedesnek, alig 20 Celsius-fok feletti hőmérsékletet jósolnak – Russell bízik benne, hogy az előrejelzés nem téved.
„Briliáns lenne. Silverstone gyors pálya, de az aszfalt egészen új, ami jó hír nekünk, akárcsak az, ha a pályahőmérséklet a tavalyihoz hasonlóan 20 fok körüli. Elég hűvös volt és pole-t is szereztünk. Két hete viszont 31 fok volt Angliában, ha most is 31 lesz, akkor idén nem szerzünk pole-t” – mondta Russell hazai nagydíjára előre tekintve.
