DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Nem szigorodnak a papaja szabályok a McLarennél – Wolff mást tanácsol

Ha Norris nem kért volna bocsánatot, más lenne a helyzet Andrea Stella csapatfőnök szerint. Toto Wolff szintén véleményt mondott: látta már ezt a filmet, ő is szerepelt benne.

Andrea Stella csapatfőnök elmondása szerint nem kell arra számítani, hogy a Kanadai Nagydíj hajrájában történt ütközés eredményeként szigorodni fognak a McLaren csapaton belüli harcra vonatkozó szabályai: a McLaren ragaszkodik értékéhez, a szabad versenyhez. Beszélni fognak még az esetről, de feszültség nincs: a McLaren kiáll Lando Norris mellett, aki beismerte hibáját és bocsánatot kért a teljes csapattól.

„A szabad verseny olyan érték, amelyet gyakorolni és tisztelni akarunk, amennyire csak lehetséges, ahelyett, hogy minden alkalommal, amikor közel van egymáshoz a két autó, irányítani akarnánk őket a bokszfalról” – szögezte le Stella, hogy a McLaren nem szándékozik belenyúlni Norris és Oscar Piastri csatározásaiba.



„Meg akarjuk adni Landónak és Oscarnak a versenyzés lehetőségeit, és azt a lehetőséget, hogy a szezon végén a kvalitásuk és teljesítményük alapján megérdemelt pozícióban legyenek, ne a csapat által leosztott pontok döntsenek. Ez nem feltétlenül egyszerű és sima feladat, de a legjobbunkra törekszünk, így nem számítok arra, hogy ez az epizód változtat a hozzáállásunkon. Mi több, meg fogja erősíteni, hogy alapelveink több figyelmet kívánnak versenyzőink részéről” – mondta el a médiának Montrealban Stella.

Ha Norris nem kért volna bocsánatot, más lenne a helyzet

Lando Norris nem csupán Oscar Piastritól kért azonnal bocsánatot, de Stellát is megkereste, hogy a csapatvezető tolmácsolja elnézéskérését az egész csapat számára. A gesztus után a McLaren teljes mellszélességgel áll ki Norris mellett:

„Csapatként a dolgunk, hogy teljes támogatásunkról biztosítsuk Landót. A helyzet más lenne, ha Lando nem vállalta volna a felelősséget és nem kért volna bocsánatot. Ám az eset egy rossz helyzetfelismerés eredménye volt versenyhelyzetben, aminek nem szabadna megtörténnie, de a versenyzés része.”

„Értékeljük, hogy Lando azonnal magára vállalta a helyzetet, felemelte a kezét. Felelősséget vállalt a balesetért és azonnal bocsánatot kért a csapattól. Hozzám jött oda, mint a csapatfőnökhöz, hogy bocsánatot kérjen a teljes csapattól. Lando bizonyítani fogja, hogy egyénisége képes felülkerekedni egy ilyen epizódon, hogy csak erősebb versenyzővé válik” – mondta Stella. Hozzátette, Piastri is higgadtan kezelte a történteket, elfogadta Norris bocsánatkérését, és ő is úgy látja, csapattársa csak rosszul mért fel egy versenyszituációt.

„A következő napokban megtesszük, amit meg kell azért, hogy ha legközelebb versenyzünk, megmaradjanak a szükséges határok. Lesznek beszélgetések, és ezek talán nehezek lesznek. De sor kerül rájuk, ha mind lenyugodtunk, és lehetőségünk lesz tanulni a történtekből” – tette hozzá Stella, hogy a McLaren át fogja beszélni a történteket – de drasztikus lépésekre nem lesz szükség.

Wolff: Le kell fektetni az alapokat – mi megtanultuk a leckét 2016-ban

A rivális Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff már volt ehhez hasonló helyzetben: kilenc évvel ezelőtt, mikor istállójánál Nico Rosberg és Lewis Hamilton vb-harca torkollt többször is ütközésbe – a legemlékezetesebb, amely a lenti képen is látható, Barcelonában történt.. Szabályokat kell lefektetni, ennek pedig nehézségei vannak, köztük a konstruktőri vb-helyzet, mondta az osztrák csapatfőnök.

„Már láttam ezt a filmet, én is szerepeltem benne” – célzott tréfásan a 2016-os eseményekre. „Nehéz, mert a versenyzőket arra kalibrálták és kondicionálták, hogy bajnoki címeket nyerjenek, a Formula-1-ben végképp. Az benne a trükk, hogy le kell fektetni az alapokat, hogyan kezeljük majd ezeket a helyzeteket.”

„Bonyolultabb, ha a konstruktőri bajnokság a kezedben van, mert érv lehet, hogy szükség van a pontokra, meg kell nyerni a konstruktőrit, de az ő esetükben ez nem is kérdés. Így nyilván trükkös a helyzetük. A szereplők most nagyon másak, mint annak idején nálunk. Erős irányításra van szükség. Mi megtanultuk a leckét, és biztos vagyok benne, hogy ezeknek a srácoknak is sikerülni fog” – összegezte Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: