DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„Inkább még keményebben fog harcolni” – Norris Verstappenről

Nem érzi úgy a McLaren F1-es pilótája, hogy az eltiltás esélye miatt vissza kellene vennie a címvédőnek az agresszióból – bár szerinte azt megbánta, amit Barcelonában tett.

Lando Norris szerint Max Verstappen annak ellenére sem fog másképp vagy visszafogottabban versenyezni, hogy közel került az automatikus egyfutamos eltiltáshoz – és eleve azért a világ egyik legjobbja, ahogyan vezet.

Verstappen azok után jutott el 11 büntetőpontig, hogy a Spanyol Nagydíjon a George Russell-lel történt incidenséért hármat kapott a licenszére, így amennyiben még egyszer büntetik, automatikusan eltiltják egy versenyről.

f1-norris-verstappen-3



A Red Bull versenyzője Montrealban elmondta, hogy nem fog változtatni emiatt a stílusán, és Lando Norris szerint, aki az utóbbi egy évben jó párszor megtapasztalta Verstappen agresszív versenyzési hozzáállását, nem is lát rá okot, hogy másként cselekedjen a holland:

„Max azért a világ egyik legjobbja, ahogyan vezet” – jelentette ki a McLaren britje, akit a Motorsport.com idéz. „Szerintem senki nem tud ezzel vitatkozni, úgy vélem, ez eléggé egyszerű kijelentés. Természetesen elmondta, hogy nem kellett volna azt tennie, amit csinált.”

„Beszélhettek vele, nem kell velem beszélnetek erről, de biztos vagyok benne, hogy bánja, amit tett. Amit előző hétvégén csinált, az nyilván kicsit más volt talán, mint amit általában csinál. Nem egyszerű agresszió és jó, erős, késhegyre menő védekező manőver volt: valami olyasmi, ami ettől azért elválasztható.”

f1-norris-verstappen-4

„Nem, szerintem Max az, aki, és azért érte el azt, amit, ahogyan vezet. Nincs oka arra, hogy ezen változtasson” – vélekedett Norris, aki szerint nincs is értelme azon gondolkodnia a maga részéről, hogy másként áll-e majd Verstappen a pályán zajló összecsapásokhoz:

„Nem hiszem, hogy bármi igazából változna. Nem tudhatod, mit fog csinálni. Ugyanaz lesz, mint általában, szerintem továbbra is harcolni fog. Nagyobb a lemaradása a pontok terén, szóval ha valami, akkor még keményebben fog küzdeni.”

„Szóval nem, nincs értelme próbálni kitalálni dolgokat, mert ha olyan pozícióban vagy, hogy harcolsz a pályán, nem gondolkodhatsz azon, hogy ’ó, több helyet fog hagyni nekem’, és aztán ha mégsem, akkor valami történik. Nincs értelme megpróbálni kitalálni, mit fognak mások csinálni. Továbbra is a világbajnokságért harcol, továbbra is megpróbálja megnyerni az összes futamot, amit tud.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: