Isack Hadjar úgy érzi, még nem állna készen arra, hogy fellépjen a Red Bull anyacsapatához, ugyanakkor nem is mondana nemet a felkérésre. De élvezi a vezetést a Racing Bullsnál, tapasztalatot akar gyűjteni, és örül, hogy nagyra értékelik az eddigi produkcióját.
A szezon eddigi egyik kellemes meglepetése Hadjar, aki még Helmut Marko szerint is a legjobb teljesítményt nyújtja a 2025-ös Formula-1-es újoncok közül. A fiatal francia rendszeres Q3-as szereplő és pontszerző, a vb-összetettben pedig a kilencedik helyen áll pillanatnyilag.
Emiatt már meg is indultak a találgatások, hogy Hadjar akár 2026-ban, akár már idén leválthatja a Red Bull Racingnél a Liam Lawson helyére a harmadik futamtól beültetett, ugyanakkor csak egy árnyalattal jobban szereplő Yuki Tsunodát.

Christian Horner csapatvezető sem zárt ki határozottan egy ilyen lépést – igaz, hangsúlyozta, hogy időt és támogatást adnak Tsunodának. Maga a japán pedig arról beszélt, hogy tudja, hogy meneszthetik, ha nem hozza az eredményeket.
Ugyanakkor Hadjar az F1-es Kanadai Nagydíj sajtónapján az erre vonatkozó kérdésekre úgy felelt, hogy még nem állna készen a feljebb lépésre: „Nem érezném készen magam. Még csak kilenc versenyt teljesítettem, és eléggé komplikáltnak tűnik a dolog, ha megnézem Yukit és Liamet, akik nagyon minőségi versenyzők.”
„Nem állok túlságosan készen, de mindig bevállalnám a hívást, ez biztos” – tette hozzá ugyanakkor Hadjar. „És csak kíváncsi vagyok, ez az egyetlen szó, amit használni tudok erre, hogy milyen lehet Max mellett lenni, de bizonyosan nem érzem késznek magam, ez tény.”
„Úgy vélem, jó ott tapasztaltot gyűjteni, ahol vagyok. Nagyon élvezek minden egyes hétvégét, sokat tanulok, élvezem ennek az autónak a vezetését, szóval meglátjuk, mit hoz a jövő, de nyilván Red Bull-juniorként megszokott, hogy oda vezet az út.”

Arra a kérdésre, hogy szerinte miben kellene még fejlődnie, így felelt a Racing Bulls versenyzője: „Szerintem még nem tapasztaltam meg eléggé trükkös autókat. Mostanáig az autóm rendkívül konzisztens volt és nem a legnehezebb vezetni, szóval nem voltak olyan hétvégéim, ahol borzalmasnak érződött volna.”
„Nincs tapasztalatom abban, hogyan juttassam el a semmiből a csúcsra az autót egyetlen hétvége alatt. Szóval úgy gondolom, technikai szempontból is fejlődhetek még, hogy jobban megértsem, mi kell egy F1-es autónak ahhoz, hogy gyorsabb legyen. Szerintem nyers sebességed vagy van, vagy nincs, de ezek inkább ezen kívül álló dolgok.”
A minap a Racing Bulls vezérigazgatója, Peter Bayer úgy nyilatkozott, hogy legszívesebben magukhoz bilincselnék Hadjart, mert nem akarják túl korán elveszíteni. A franciának jólestek főnöke szavai:
„Szerintem ez jó. Ez azt jelenti, hogy jól beilleszkedtem a csapatba, kedvelnek, és én is elégedett vagyok azzal, ahol jelenleg vagyok. Magasra értékelnek, szóval csak hálás lehetek és elégedett a jelenlegi helyzettel, nagyon jó ez egy újonc számára.”