Valtteri Bottas szerint a Red Bullnak tapasztalt versenyzőre lehet szüksége Max Verstappen mellé a következő szezonban. A finn pilóta szívesen visszatérne az állandó versenyzői szerepbe, ugyanakkor ismét utalt rá, hogy a csapaton belül egyes személyek akadályozhatták a korábbi tárgyalásokat. Bottas mellett azonban a Red Bullnak fiatal opciói is vannak a Racing Bullsban remeklő Hadjar és az F2-ben villogó Lindblad személyében, míg a finn neve akár a Cadillacnél is szóba kerülhet.

Bottas jelenleg a Mercedes teszt- és tartalékpilótája, miután tavaly elveszítette helyét a Stake csapatnál. A Beyond the Grid podcastben nyilatkozva elmondta, szerinte a Red Bull RB21-es modellje nem egyszerű autó, és könnyen elképzelhető, hogy éppen ezért lenne szükségük egy rutinos versenyzőre a világbajnoki címvédő Verstappen oldalán.
„Nem tudom, hogy a Red Bull kitekint-e az akadémiáján kívülre” – mondta Bottas. „Rengeteg pilótájuk van, ott van a juniorcsapatuk is, az RB. Ez egy nehéz kérdés, mert úgy tűnik, hogy nem könnyű ezt az autót vezetni.”

„Max nyilván megteszi a dolgát, gyakorlatilag a határokat feszegeti ezzel a modellel, és aki eddig mellette ült, az nem mutatott igazán erőset” – mondta a finn, majd a folytatásban egyértelművé tette, hogy szívesen lenne a Milton Keynes-iek versenyzője:
„Azon gondolkodom, hogy ez az autó talán tapasztalatot igényel ahhoz, hogy gyorsan lehessen vezetni. Ez csak spekuláció a részemről, de azt hiszem, ők tudják rólam, hogy szívesen versenyeznék. Tudják, hogy elérhető vagyok a következő évre, én viszont nem tudom, hogy mit gondolnak ezzel kapcsolatban.”

Bár Bottast idénre is szóba hozták a Red Bull egyik ülésével, elmondása szerint a tárgyalások nem jutottak messzire, aminek hátterében egy meg nem nevezett döntéshozó állhatott. „Az idei szezonnal kapcsolatban elég hamar elhalt a dolog, mert a Red Bullon belül van egy személy, vagy személyek, akik valamiért nem igazán kedvelnek engem.”
„De ilyen az élet” – fogalmazott Bottas, aki részleteket nem árult el, de mint a RacingNews365 is rámutat, széles körben úgy vélik, hogy Helmut Marko lehet az akadályozó tényező.