Lezárult az európai szezont megnyitó tripla forduló, és túl vagyunk kilenc versenyhétvégén a 2025-ös F1-es idény során – érdemes megnézni, hogy hogyan folytatódik a bajnokság a mostani üres hétvégét követően.
Legközelebb június 14–15-én rendeznek F1-es hétvégét, méghozzá a szokás szerint az európai szezonba beilleszkedő Kanadai Nagydíjat Montrealban. Az időeltolódás miatt esti, késő esti időpontokban nézhetjük majd az eseményeket itthon, és plusz ízt adhat a hétvégének az, hogy az Imolában és Monacóban látott C6-os gumikeverék lesz a lágy abroncs a kanadai aszfaltcsíkon.
Jönnek az európai futamok
Ezt egy újabb üres hétvége követi, majd egy dupla fordulóval csúszunk át júliusba: előbb június 27–29-én megrendezik az Osztrák Nagydíjat Spielbergben, majd az azt követő hétvégén, július 4–6-án egy másik tradicionális helyszínre, Silverstone-ba látogat a száguldó cirkusz.
A Brit Nagydíj után egy kissé szokatlan szünet következik a versenynaptárban, hiszen egymás után két üres hétvége is lesz július közepén, mielőtt a hónap végén, július 25–27-én következzen a Belga Nagydíj – méghozzá sprintfutammal megspékelve.
Spa után jön az év számunkra legfontosabb eseménye, az augusztus 1–3-án megrendezésre kerülő Magyar Nagydíj a megújuló Hungaroringen.

Ez pedig a korábbi évekhez hasonlóan megnyitja a nyári szünetet: az augusztus nagy része üres lesz, majd csak a legvégén, 29–31-én tér vissza a mezőny a négyhetes nyári pihenőről, szokás szerint Zandvoort és a Holland Nagydíj nyitja meg az őszi idényt.
Ezt rögtön a következő hétvégén, azonnal követi Monza és az Olasz Nagydíj, amellyel szeptember 5–7-én véget is ér az európai idény, innentől már csak az öreg kontinensen kívül versenyez a száguldó cirkusz.
Európa után a szokásos őszi F1-es menetrend
Egy üres hétvége után, szeptember 19–21-én következik még Európa határában Baku és az Azerbajdzsáni Nagydíj, majd egy szünet után jön Szingapúr, már október 3–5-én.
A következő hétvége üres, ez idő alatt mindenki átköltözik Amerikába: október 17–19-én jön Austin, majd a következő hétvégén azonnal Mexikó, viszont a tavalyi tripla forduló harmadik részét eltolták – Brazília csak egy hét szünettel, november 7–9-én kerül megrendezésre. Ebben a triplában ismét lesz két sprint, Austin és Interlagos is ilyen hétvégének ad otthont.
Egy üres hétvége után aztán nekimegy a mezőny a szezonzáró triplának: november 20–22-én, szokás szerint egy nappal előrébb hozva jön Las Vegas, a következő hétvégén, november 28–30-án Katar (méghozzá az idény utolsó sprintjével), végül december 5–7-én Abu Dhabi – ezzel zárul a 24 futamos szezon.