A harmadik helyre hozta be a Red Bullt a barcelonai időmérőn Max Verstappen, vagyis ő indulhat a legjobb helyről vasárnap a domináns két McLarent leszámítva.
A címvédő szerint ennél többet nem nagyon remélhettek ettől a naptól, és igazából nincs mire panaszkodnia.
„Szerintem igen, ez volt a maximum” – válaszolta az autóból kiszállva arra a kérdésre, hogy kihozta-e az autóból, ami benne volt.

„Egész hétvégén hátrányban voltunk a McLarenhez képest, de jól hajtottuk végre ezt az időmérőt, és szerintem ez a harmadik hely az, ahol nagyjából lennünk kell, bár igaz, hogy mögöttünk is nagyon szoros a helyzet” – tette hozzá a négyszeres világbajnok.
„Volt egy egész jó péntekünk, amely után nem kellett túl sokat dolgozni az autón, csak kisebb változtatásokat eszközöltünk. Sajnos ez nem volt elég ahhoz, hogy harcolni tudjunk a pole-ért, de most ez van.”
„Meglátjuk, hogy mire jutunk holnap erről a helyről, én megteszek minden tőlem telhetőt. Nyilván nehéz lesz őket megverni, de majd kiderül, hogy mit tudunk tenni” – tekintett előre a vasárnapi futamra a holland.