DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Piastri: Sosem fogjuk átlépni a vonalat Landóval

Bármennyire is érik a kiélezett házon belüli vb-csata a McLarennél, az F1-es vb-éllovas állítja: nem fognak sportszerűtlenül viselkedni egymással és helyrehozhatatlan károkat okozni.

Számítottak rá a McLarennél, hogy a 2025-ös Formula-1-es idény a két pilóta kiélezett küzdelmét hozhatja a világbajnoki címért, Oscar Piastri szerint azonban éppen ezért fel is készültek a helyzetre, ők pedig Lando Norrisszal nem fognak olyan sportszerűtlenséget elkövetni, ami rossz fényt vetne rájuk vagy az alakulatra.

Bár Max Verstappen is nyert két futamot és a vb-összetettben egy futamgyőzelemnyi hátránnyal a harmadik helyen áll, azaz Norris szerint is abszolút ott van a világbajnokságért folyó harcban, összességében eddig a McLaren uralta idén az F1-et, így jó esély van rá, hogy a wokingiak két pilótája között dőljön el az év végi elsőség.

Pár apró súrlódástól eltekintve Piastri és Norris kapcsolata eddig nem romlott meg az együtt töltött bő két szezon során, de joggal merülhet fel, hogy ez a kiélezett bajnoki csata során megváltozhat. Főleg úgy, hogy a McLarennél ennek különösképp hagyománya van – elég csak Ayrton Senna és Alain Prost vagy épp Fernando Alonso és Lewis Hamilton emlékezetes párharcaira gondolnunk.

f1-piastri-norris-mclaren-1



A tabellát a hétvégi F1-es Spanyol Nagydíj előtt három ponttal vezető Piastri ugyanakkor nem tart ilyesmitől, az ausztrál a barcelonai médianapon arról beszélt, hogy Norrisszal sosem fogják átlépni a sportszerűtlenség határvonalát:

„Szerintem erre az évre fordulva tudtuk, hogy képtelenség, hogy a saját céljaink közvetlenül összhangban legyenek a csapatéval. És ennek kapcsán mindketten nagyon őszinték voltunk, és a csapat is a tudatában volt ennek.”

„Mivel előző év végén éreztük, hogy ha olyan erős autóval vágunk neki a szezonnak, mint amilyennel befejeztük, ebbe a helyzetbe kerülhetünk. Szerintem eléggé nyíltak voltunk ezzel kapcsolatban, egyszerűen csak beszéltünk róla.”

„De soha nem fogunk olyasmit tenni, ami sportszerűtlen vagy rossz fényt vet a csapatra, esetleg ránk. Szerintem egyszerűen nem ilyenek vagyunk Landóval. Természetesen minden egyes hétvégén le akarjuk győzni egymást a pályán, de sosem fogjuk átlépni azt a vonalat, amely helyrehozhatatlan károkat hozhat.”

f1-piastri-norris-mclaren-2

„Mivel mint azt már párszor elmondtam, nem csak egy esélyt akarunk erre. Mindketten hosszú ideig leszünk a McLarennél a mostani év után, és minden egyes idényben a vb-címért akarunk harcolni. Úgy vélem, mindketten értjük, hogy nem lenne túl bölcs dolog egy bajnokságot megnyerni, de közben lerombolni vele a házat.”

Piastri arról is beszélt, hogy legfeljebb akkor tart elképzelhetőnek csapatutasítást és csapatsorrendet kettejük között, ha egyikük már nagyon leszakad a másikról, miközben van még külső fenyegetés a vb-címre egy másik csapat versenyzője révén:

„Szerintem amint matematikailag már nem lesz lehetséges, akkor talán lesznek. De nem, szerintem mindketten győzni akarunk és megpróbálni harcolni a bajnokságért, és saját magunknak gyűjteni a pontokat. Természetesen az év későbbi részében, amikor már tényleg elérhetetlen lesz vagy közel járunk hozzá, akkor ez változhat, de még sokáig nem hiszem, hogy ez történne.

Ennek kapcsán nemrég amúgy a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown úgy fogalmazott: inkább veszítsék el az egyéni vb-címet, ők akkor sem akarnak beleszólni Piastri és Norris párharcába.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: