Már a Q1 végén megpecsételődött Andrea Kimi Antonelli monacói hétvégéje, amikor továbbjutó helyen állva falnak csapta a Mercedesét az időmérőn. Emiatt a 15. helyről vághatott csak neki a vasárnapi nagydíjnak, ahol nem is tudott előretörni a top 10-be.
„Hogy őszinte legyek, eléggé pihentető és nagyon laza verseny volt, csak az első körben volt akció” – kezdte összegzését Antonelli, aki a start után Gabriel Bortoletóval keveredett adok-kapok csatába, majd a verseny vége felé vele is eljátszotta a Mercedes, amit a Racing Bulls és a Williams taktikázott, de az olasz visszafogott tempója sem volt elegendő a csapattárs George Russell pontszerzéséhez.

„Rögtön próbáltunk hosszan menni az első etapban. Azt tettem, amit a csapat kért tőlem, és próbáltuk legalább az egyik autót bejuttatni a pontszerzők közé. Sajnos nem jött össze, de ennél többet nem tudtam volna tenni. Csak igyekeztem a lehető legtöbbet segíteni a csapatnak.”
„Legalább az utolsó öt körben tudtam nyomni, az élvezetes volt. De ez nagyjából várható is volt, amikor ennyire hátulról rajtolsz Monacóban: tudod, hogy nehéz lesz helyezéseket javítani, de azt is hiszem, hogy nem kellett volna ebben a helyzetben lennem. A szombati hibám egyértelműen sokba került, és biztosra fogok menni, hogy ne kövessem el újra.”
„Szükségtelen hiba volt, mivel addigra már továbbjutottam a Q2-ben, és kár volt így befejezni az edzést” – utalt a 18 éves pilóta a kvalifikációs hibájára.
„Nehéz hétvége volt. Úgy vélem, sokat kellett tanulnunk, különösen a beállításokkal kapcsolatos döntések terén. Azt is jobban megértettem, hogyan viselkedjek és milyen visszajelzést kell adnom a csapatnak.”

„Úgy vélem, egy irányba elmentünk a hétvége során, aztán elkezdtünk visszatérni oda, ahonnan indultunk, szóval szerintem a magam részéről ez egy jó lecke volt a jövőre nézve. Az is jó volt, hogy menedzseltem a frusztrációt a futam során.”
Antonelli maga is érzi, hogy az utóbbi két nagydíjon kisebb gödörbe került a biztató debütálás után, hiszen a hazai versenyén, Imolában is a top 10-en kívül ragadt:
„Csak szükségem van egy újraindításra, mert két rossz hétvégém volt egymás után, ezért újra kell kezdenem, hogy erősebben térhessek vissza. Az autó jobbnak érződött és próbáltam felvenni a ritmust, szóval sajnálatos, hogy így fejeztük be. Bizonyosan tanulni fogok ebből, és bár igazán kemény hétvége volt, nem ideális, de határozottan sokat fogok tanulni belőle.”