Másodikként ért célba a Monacói Nagydíjon Charles Leclerc. Bár jobban sikerült a rajtja, mint a pole-pozíciós Lando Norrisé, mégsem tudta a birtet megelőzni – legközelebb pedig a futam végén került DRS-távolságon belülre hozzá, amikor Max Verstappen mögé szorult be a McLaren. Bár hajmeresztően közel kerültek egymáshoz, nem sikerült érdemi támadást indítania a hazai versenyzőnek, így az ezüstéremmel kellett beérnie.
A leintést követően csalódottan nyilatkozott Leclerc: „Nem kifejezetten vagyok boldog, de összességében tegnap vesztettük el ezt a versenyt. Jobb munkát kellett volna végeznünk, de Lando erősebb volt az egész hétvégén. Tavaly valóra vált a gyermekkori álmom, most nem – ám mégis sokkal jobb eredményt értünk el, mint amire számítottunk. Azt hittem, az első tízbe is nehezen fogok bekerülni, mégis második lettem, így tényleg jól zártuk a hétvégét. De jobb lett volna az elsőséget megszerezni.”

Az utolsó körökben látott, Verstappen mögötti vonatozást így értékelte a monacói: „Az autón belülről is élvezetes volt! Kicsit unalmas futamot teljesítettünk, hiszen muszáj voltam lemaradni Lando mögött, különben minden túlmelegedett volna az autón. Max hosszú etapja segített abban, hogy nagyobb nyomást helyezzek Landóra, de végül sajnos nem volt elég ez sem.”
„Ferrari pilótaként nagyon szerencsés vagyok, hiszen a világ minden részén sok támogatást kapok. Azonban az, hogy itt születtem és rengeteg monacói szurkoló mögöttem áll, igazán szívmelengető. Szerettem volna elhozni nekik az első helyezést, remélem, jövőre sikerül” – nyilatkozta a hazai közönséggel kapcsolatban Leclerc.