A két kötelező bokszkiállás nem okozott meglepetést, 2025-ben is a pole-pozíció volt a Monacói Nagydíj megnyerésének kulcsa. A rajtelsőséget szombaton 109 ezredmásodperc különbséggel megszerző Lando Norris a startnál megtartotta a vezetést egy gumifüstölős fékezés segítségével.
Bár nem vezette végig a nagydíjat – Max Verstappen eltolt kiállásai miatt előtte haladt a táv jelentős részében, az utolsó körig –, szezonja második győzelmét komoly fenyegetés nélkül szerezte meg – habár számára voltak nyugtalan pillanatok, különösen a végén.
„Csodálatos az érzés! Hosszú, kimerítő futam volt, de élvezetes. A futam nagy részében lehetett nyomni, az utolsó negyede viszont stresszes volt, Leclerc-rel mögöttem és Max-szal előttem. De győztünk Monacóban!” – nyilatkozta a leintést követően Jenson Buttonnak, a Monacói Nagydíj korábban nyertesének.

„Erről álmodtam már gyerekként is, szóval valóra vált egy álmom. Szerintem éppen téged láttalak az autónál a rajt előtt, és arra gondoltam, ha JB épp itt van, akkor ő fog nekem szerencsét hozni. A Monaco, baby a te mondásod? Akkor bocsánat!” – mondta Norris, aki a Button által korábban használt „Monaco, baby” felkiáltással ünnepelt a célba érésnél.
„A legrosszabb része a vége volt, úgy éreztem, irányításom alatt tartom a futamot, de Max spórolósra vette egy kicsit, és tudtam, hogy Charles-nak lehetnek még lehetőségei. Igyekeztem kicsit lemaradni Maxról, hogy megnyomhassam, amikor kell. Nagyon boldog vagyok, a csapat is nagyon boldog, szóval csodás esténk lesz!”
Erről az interjúban nem esett szó, de Ausztrália után Norris második idei győzelme a világbajnoki harc szempontjából is fordulatot jelent: a brit mindössze három pontra megközelítette vb-éllovas csapattársát, a Monacóban harmadikként záró Oscar Piastrit. A bajnokságok aktuális állása itt található.