DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„Másodszor volt meg az összhang a Ferrarival” – Hamilton

A kínai F1-es sprint óta először érezte igazán jól magát az SF-25-ösben a hétszeres világbajnok, aki egyértelmű előrelépésről beszélt – de az időmérőkön még javulniuk kell.

Lewis Hamilton úgy érzi, a kínai sprintgyőzelme óta a vasárnapi imolai F1-es futamon volt meg először igazán az összhang a Ferrari és közte: sikerült előrelépniük az Emilia-romagnai Nagydíjon, ugyanakkor az időmérőkön még tovább kell javulniuk – jobb kvalifikációs eredmény esetén ugyanis akár a dobogó is elérhető lett volna szerinte.

A hétszeres Formula-1-es világbajnok a 12. helyről startolva a negyedik pozícióban látta meg a kockás zászlót Imolában, ezzel legjobb ferraris vasárnapi eredményét érte el. Emiatt a szombati letargiát követően a futam után már egy kifejezetten optimista és bizakodó Hamilton állt a mikrofonok elé:

f1-hamilton-ferrari-imola-1



„Rengeteg a pozitívum, az egyik a stratégia. Tényleg fantasztikus volt, nagyszerű döntéseket hoztak, egyetlen hibát sem követtek el” – lelkendezett a 40 éves versenyző, aki szerint a második versenyhétvégén elért sprintgyőzelme óta először érezte igazán jól magát a volánnál:

„Kínában nagyon jól összhangban éreztem magam az autóval, és az egyetlen másik ilyen alkalom ma volt. Éreztem ezt az igazi szinergiát, és szerintem remek volt a beállítás.”

„Kicsit javítottunk a teljesítményünkön a futamra. Csak ki kell aknáznunk az autóban rejlő potenciált az időmérőn. Ha előrébb kvalifikálunk, a dobogóért harcolhattunk volna, amiről nem gondoltuk, hogy lehetséges” – jegyezte meg a MotorsportWeek által idézett pilóta, aki Frederic Vasseur csapatfőnökhöz hasonlóan tehát a szombati produkciót emelte ki gyenge pontként.

f1-hamilton-ferrari-imola-2

„Azt gondoltam, ezen a hétvégén javulást érhetünk el valamivel, amit megoldottam” – tette hozzá a Crash.net hasábjain Hamilton. „És szerintem még több várható. A beállítás igazán jó volt, az autó kiválónak érződött, a csapat pedig fantasztikus munkát végzett a stratégiával és a bokszkiállásokkal.”

„Óriási nyomás volt rajtunk amiatt, mert eddig küszködtünk az autóval, és különösen az időmérőkön. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen versenyem, hogy így törtem előre. Biztos vagyok benne, hogy tavaly volt egy, de ez más, mert a piros autóban ülök. Remek érzés volt, hogy végre megvolt ez az összhang, ez a szinergia az autóval.”

Hamilton azt is hozzátette, hogy az imolai negyedik helye jobb, élvezetesebb volt, mint a sanghaji sprintelsősége: „Mindig szerettem, amikor hátulról küzdöd előre magad. Így kezdtem gyerekként is, ez mindig sokkal jobb érzés, mint elsőként rajtolva elsőként célba érni. De mindenképp abszolút mega versenyt futottunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: