DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„Csak balszerencse” – Alonso még mindig pont nélkül

Az időmérős parádé után vasárnap teljesen keresztülhúzta az Aston Martin számításait a VSC Imolában. A kétszeres F1-es világbajnok így is látja a pozitívumokat.

Ismét üres kézzel távozott egy Formula-1-es futamról Fernando Alonso és az Aston Martin: a spanyol úgy érzi, ezúttal a balszerencse és a rosszkor érkező virtuális biztonsági autós fázis fosztotta meg őt attól, hogy pontokra váltsa előkelő rajthelyét.

Szombaton még az Aston szállította a fő szenzációt az F1-es Emilia-romagnai Nagydíjon azzal, hogy a C5-ös közepes keverékű gumikon az ötödik és nyolcadik pozícióba kvalifikálták magukat. Alonso aztán a futam első fázisában, a 12. körben megejtett első kerékcserééig ott is maradt az élbolyban.

Utána azonban sok más társához hasonlóan, akik szintén eredetileg is két kiállást terveztek, pórul járt az Esteban Ocon leálló autója miatt életbe lépett VSC-fázis miatt, így a kétszeres F1-es világbajnok úgy is lemaradt a pontokról, hogy a hajrában is előzgetett:

f1-gyoztes-vesztes-imola-8-aston



„Egyszerűen csak balszerencse volt” – értékelt a 11. helye után az idén még nulla ponttal álló Alonso. „Az autó szuper volt vasárnap, követtük a McLarent és Russellt a futam elején, ami határozottan kellemes meglepetés volt számunkra, hogy ennyire versenyképesek voltunk a mezőny elejében.”

„Aztán szerintem rendben lettünk volna ahhoz, hogy mindkét autóval bebiztosítsuk a hatodik-hetedik helyezéseket, de aztán a virtuális biztonsági lehetőséget adott mindenkinek, hogy kiálljon és elénk térjen vissza, és ezzel véget ért a versenyünk.

„Szóval rendkívül balszerencsés volt ez, az autó versenyképes volt, jót csatáztam. Még a végén is megelőztem kilenc kör alatt három vagy négy autót. Nem vagyunk ehhez hozzászokva idén, szóval ez határozottan előrelépés” – utalt az Aston Martin átfogó imolai fejlesztési csomagjára Alonso. „Meglátjuk jövő héten egy más típusú pályán, hogy tudjuk-e folytatni ezt a formát.”

A verseny végi előretörése amúgy azért is volt megsüvegelendő a 43 éves pilóta esetén, mivel az Astonnál az említett időmérős taktika miatt már nem volt friss szett versenygumi (a C6-os lágyat leszámítva, ami viszont nem tartott volna ki a leintésig a biztonsági autós szakasz után), így használt közepeseken tudott erős tempót diktálni – ám így is csak a 11. hely lett a jutalma. A csapattárs Lance Stroll egyébként 15. lett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: