DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Vasseur megvédte a Ferrari technikai igazgatóját

A Ferrari csapatfőnöke megvédte az olaszok technikai igazgatóját – Frederic Vasseur szerint Loic Serrának még nem igazán volt beleszólása az idei, eddig csalódást keltő autó tervezésébe.

Frederic Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke szerint nem hibáztatható a Ferrari pár hónapja kinevezetett technikai igazgatója, Loic Serra az istálló jelenlegi szenvedése miatt.

Nem indult a legfényesebben a Ferrari számára a 2025-ös Formula-1-es szezon. A maranellóiak közel sem tudják felvenni a versenyt az éllovas McLarennel, de a Mercedes és Max Verstappen is rendszeresen gyorsabbak az olaszoknál, akik néhány kiemelkedő momentumot – így például Lewis Hamilton kínai sprintgyőzelmét – leszámítva nem tudnak eddig kiemelkedő eredményeket felmutatni.



Frederic Vasseur csapatfőnököt az olaszok egyik hazai futamának, az Emilia-romagnai Nagydíjnak médianapján kérdezték a helyzetről.

„Lényegében ugyanaz, mint ami az elmúlt három évben volt. Elkövettünk pár hibát az autóval kapcsolatban, de tudjuk, hol kell fejlődnünk” – idézi a Motorsport szaklap a csapatfőnököt, aki a mérnöki-tervezői gárdáról és a felelősségükről beszélt.

Loic Serra technikai igazgató tavaly ősszel csatlakozott a maranellóiakhoz, miután elhagyta korábbi csapatát, a Mercedest. Vasseur elmondása szerint Serrának már nemigen volt beleszólása a jelenlegi autó tervezésébe, így nem lehet rajta számonkérni a teljesítménybeli lemaradást.

„Amikor Loic megérkezett Maranellóba hat hónappal ezelőtt, a jelenlegi autó nagyjából 90 százalékban készen volt. Aztán persze sok múlik az egyes részleteken is, de a projekt kulcsfontosságú döntései addigra meg lettek hozva. Itt gondolok a súlyelosztásra, az általános koncepcióra és így tovább. Ez minden csapatot érint, amikor változás történik a technikai vezetésben.”

„A csapat 95 százaléka ugyanaz, mint ami a 2023-as, a 2024-es és a 2025-ös projekteken is dolgozott. Biztos vagyok benne, hogy az, hogy a projektnek vannak hibái, nem azt jelenti, hogy nem működik a struktúra.”

„Teljesen megbízok a munkacsoportunkban. Tudjuk, hogy fejlődnünk kell, de ez mindig így van a motorsportban. Gyakran úgy fejezünk be egy versenyhétvégét, hogy úgy érezzük, nem hoztuk ki a maximumot az autóból. Amíg ez az érzés megvan, nem mondhatom azt, hogy ismerjük a teljes potenciálját a projektnek” – mondta Vasseur.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: