Nyugodt egy órát teljesített az F1 mezőnye az első imolai szabadedzésen: napos, kellemes időben, különösebb sietség vagy probléma nélkül kezdhette meg a munkát a mezőny az európai szezon nyitányán.
A pálya nagyon sokat javult és tisztult a gyakorlás során, így a köridők terén az volt a döntő, hogy ki mikor futotta a maga próbálkozásait, de volt idő bemelegedni mindenkinek – kipróbálni a vadonatúj C6-os gumikat, illetve a hétvégére hozott új fejlesztéseket. Charles Leclerc például a felcsapódó, elemelkedő sisakjával és a szerinte túl kicsi kijelzővel küzdött a Ferrarinál…
A különbségek végül elképesztően kicsik voltak: a McLarenekről azért ki lehet jelenteni, hogy gyorsak, az első köreik is jól sikerültek, és végül a vb-éllovas Oscar Piastri zárta az élen a gyakorlást 32 ezredmásodperccel megelőzve csapattársát, Lando Norrist. A wokingiak autóival nem adódott különösebb probléma, elvégezték a munkát, nem hibáztak nagyot – Norrisnak volt egy megingása, de semmi említésre méltó nem történt velük, csak elvitték az első két helyet.

De a többiek ott voltak a nyakukon: kifejezetten erősnek tűnt a Williams és az Alpine, a Mercedes és a Ferrari pedig szintén ott volt a mixben egy-egy autóval – a másik autók nem futottak érdemi időmérős kört az edzés vége felé.
A Red Bull nem volt igazán erős, elég ingatagnak tűnt az autó, Max Verstappen is többször lecsúszott vele a pálya szélére egy-egy kigyorsításnál, így nem igazán akart összeállni egy tökéletes kör, ami meglátszik az időkön.
Yuki Tsunoda nem lehet elégedett, az ő gyorsköreibe szinte mindig belecsúszott valaki egy feltartással, így nem igazán tudta megmutatni azt a köridőt, amire képes lehet – miközben Franco Colapinto a mezőnybe visszatérve hiba nélkül hozta le ezt az egy órát, de jelentősen elmaradt elsőre Pierre Gaslytól.
Az utolsó két percben történt azért egy esemény: Gabriel Bortoleto alatt úszott el a Stake, az ellenkormányzás után pedig a külső oldali falnak csapódott. A pilótának nem lett baja, az autó viszont kissé összetört, és jött a piros zászló, ami véget vetett a gyakorlásnak.
Folytatás magyar idő szerint 17:00-tól a második edzéssel.
Az F1-es Emilia-romagnai Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:
| Helyezés | Pilóta | Csapat | Köridő |
| 1. | Oscar Piastri | McLaren | 1:16,545 |
| 2. | Lando Norris | McLaren | +0,032 |
| 3. | Carlos Sainz | Williams | +0,052 |
| 4. | George Russell | Mercedes | +0,054 |
| 5. | Lewis Hamilton | Ferrari | +0,096 |
| 6. | Pierre Gasly | Alpine | +0,151 |
| 7. | Max Verstappen | Red Bull | +0,360 |
| 8. | Alexander Albon | Williams | +0,377 |
| 9. | Gabriel Bortoleto | Stake | +0,380 |
| 10. | Nico Hülkenberg | Stake | +0,453 |
| 11. | Lance Stroll | Aston Martin | +0,487 |
| 12. | Charles Leclerc | Ferrari | +0,532 |
| 13. | Andrea Kimi Antonelli | Mercedes | +0,549 |
| 14. | Fernando Alonso | Aston Martin | +0,576 |
| 15. | Liam Lawson | Racing Bulls | +0,741 |
| 16. | Yuki Tsunoda | Red Bull | +0,811 |
| 17. | Franco Colapinto | Alpine | +0,828 |
| 18. | Oliver Bearman | Haas | +0,901 |
| 19. | Isack Hadjar | Racing Bulls | +1,096 |
| 20. | Esteban Ocon | Haas | +1,117 |