A Williams Formula-1-es csapatfőnöke, James Vowles úgy véli, Franco Colapinto annak ellenére is megfelelő helyen van az Alpine-nál, hogy az istálló ismét zűrös időszakon megy keresztül: a grove-iak vezére szerint eleve ez volt a legjobb lehetőség az argentin számára, hogy versenyzői üléshez jusson.
Egy hete jelentette be az Alpine, hogy az F1-es Emilia-romagnai Nagydíjtól kezdve – legalább öt futamig – Colapinto veszi át Jack Doohan helyét Pierre Gasly oldalán, így megvalósult a forgatókönyv, amiről azóta találgattak, hogy az enstone-iak megszerezték tartalékosnak a tavaly a Williamsnél év közben beugorva remekül debütáló pilótát.

Vowles pedig biztos benne, hogy az említett ötversenyes határidő ellenére Colapinto meg fogja állni a helyét az Alpine-nál: „Oka volt annak, hogy nagyon örültünk az Alpine-nal kötött tranzakciónak, mivel tényleg azt gondoltam, hogy ez a legjobb esélye, hogy versenyülést kapjon akár 2026-ben, de mint inkább gondoltuk, főleg 2026-ban” – idézi a Williams főnökét a Motorsport.com.
„Büszke vagyok rá, hogy az akadémiánk tagja volt, és hogy felelősségünk van abban, hogy ma a rajtrácson szerepel. Amit láthattunk nálunk, hogy nagyon gyorsan felvette a tempót. Tudom, hogy elképesztően gyors, szóval függetlenül attól, hogy milyen határidőt szabtak meg neki, jó munkát fog végezni ebben az időszakban.”

Vowles szerint Colapinto annak ellenére is jó helyen van és értékes tudással gazdagodhat, hogy ismét zűrös időszakon megy át az Alpine, ahol a múlt héten mondott le az addigi csapatvezető, Oliver Oakes, akinek a feladatait egyelőre Flavio Briatore veszi át.
„Turbulens időszak-e ez számukra? Igen, kétségtelenül. De támogatni fogják-e Pierre-t és Francót? Igen, szerintem ennek ellenére is így tesznek, hiszen ők az élsportolók, akik náluk versenyeznek annak érdekében, hogy a lehető legtöbb pontot gyűjtsék. A legtöbbször még a turbulens időkben is támogatod a versenyzőidet.”
„Valójában úgy gondolom, felbecsülhetetlen értéke van a tanulásnak akár abban a csapatban, akár máshol. Ez pályán töltött időt jelent, időt egy nehéz közegben – és ennek eredményeként még erősebben fogsz kijönni belőle. Franci pedig erős, szóval szerintem így is a megfelelő helyen van ebben a szakaszban.”