Az F1-es pilóták és a FIA közt tavaly óta érezhető a feszültség, és bár télre csillapodott, az új büntetési irányelvek ismét szították az ellentéteket. A versenyzők szerint a hangsúly egyre kevésbé a versenyzésen van, és mind gyakrabban kell olyan ügyekkel foglalkozniuk, amelyek nem a sporthoz tartoznak. A GPDA egyik igazgatójaként George Russell úgy érzi, eljött az ideje annak, hogy a sportág szereplői új alapokra helyezzék az FIA-val való kapcsolatukat.
Az elmúlt másfél év történései nyomán egyre látványosabbá vált a feszültség a Formula–1-es versenyzők és a sportág irányító testülete, a FIA között. A helyzet tavaly ősszel kezdett kiéleződni, amikor az elnök, Mohammed Ben Sulayem nyilvánosan bírálta a káromkodó versenyzőket a sajtón keresztül, és hadat üzent a csúnya beszéd jelenlétének a sportágban.
Az elnöki törekvés többek között Max Verstappen büntetéséhez vezetett a szingapúri sajtótájékoztatón elhangzott szavai miatt, s ez, valamint az elnök kommunikációs stílusa komoly visszatetszést váltott ki a versenyzők részéről. A GPDA ekkor nyílt levélben fogalmazta meg kifogásait, majd a helyzet később még feszültebb lett, amikor bevezették a vitatott „B-függeléket”-t, amely alapján akár pontlevonással vagy eltiltással is sújtható az, aki bírálja a szövetséget.
George Russell, a GPDA egyik igazgatója most ismét hangot adott aggályainak: „Úgy érzem, példátlan időket élünk az elmúlt 18 hónapban, ha megnézzük, mi minden változott és mi történik most” – idézi a Mercedes versenyzőjét a RacingNews365.
„A GPDA-t hosszú évekkel ezelőtt évekkel ezelőtt nem azért alapították, hogy politikai kérdésekről beszéljen, hanem a biztonság javításáról, a sport fejlesztéséről, a versenyzés javításáról. Én magam egyre gyakrabban találom magam olyan témák kellős közepén, amelyekkel eredetileg nem is akartam foglalkozni.”
„De most egy olyan időszakot élünk, amikor már nem azokkal a dolgokkal törődünk, amiért itt vagyunk” – fejtette ki a brit. Azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk, hogy a lehető legjobb show-t hozzuk a rajongóknak, hogy a leggyorsabb, legbiztonságosabb autóink legyenek, a legjobb technológiával és mérnöki munkával”
„Ehelyett viszont büntetésekről, káromkodásról és szankciókról beszélünk, szóval igen, lehet, hogy valamin változtatni kellene. Nyitottak vagyunk erre, de végső soron azt akarjuk, ami a legjobb a sportágnak.”