DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„Toto és én más véleményen vagyunk…” – Horner és Wolff elviccelődött

Oliver Oakes nem akart beleszólni a két nagyágyú vitájába: a téma a 2026-os F1-es autók súlya, illetve előírt súlyhatára volt.

Az F1-es Miami Nagydíj pénteki napján a csapatfőnöki sajtótájékoztatón megkapta a kérdést a résztvevő Christian Horner, Toto Wolff és Oliver Oakes, hogy mit gondolnak a 2026-ra tervezett súlyhatárról.

Az utóbbi időben több csapat is arra tett utalást, hogy az előírt minimumsúlyt megközelíteni sem igazán lehet, és rengeteg kompromisszumot kell kötniük a fejlesztéseknél.

A kérdésre Horner válaszolt először, beleszőve Wolffot is:

„Természetesen Toto és én ellentétes véleményt képviselünk egymáshoz képest” – mondta a brit.

„Így van ez évek óta…” – reagált Wolff.

„Ezért vagyunk én Svájc ebben a kérdésben” – tette hozzá Oakes.

f1-horner-wolff-2025



A jó hangulatú beszélgetésből aztán azért érdemi válaszok is születtek:

„Légből kapott számot írtak elő minimumsúlyként. Jelentősen nehezebb motorjaink, és valamivel könnyebb autóink lesznek, szóval óriási kihívás minden csapat számára, hogy elérje azt a súlyt. A súlycsökkentés pedig kolosszális mennyiségű pénzbe kerül” – fogalmazott Horner.

„Mindenki ezzel küzd, döntéseket kell majd hozni, hogy elérjük a súlyhatárt, mert a súly ingyen köridőt jelent. Minden tíz kilogramm körülbelül három és fél tizedmásodpercet. Mindenki számára nagyon nagy kihívás lesz lemenni a határig” – tette hozzá.

Wolff viszont kicsit máshonnan közelít:

„Ahogy Christian mondta, ezek olyan döntések, amelyeket a csapatoknak meg kell hozniuk. Mennyi köridőt tulajdonítasz a súlynak? Hol akarsz spórolni? Talán kompromisszumot kötsz más alkatrészek teljesítményével, hogy súlyt csökkents, vagy pont fordítva. Ez a kihívás. Azért csináljuk ezt, hogy az autók mozgékonyabbak legyenek. Ez fontos? Szerintem igen. El kell kezdeni valahol. Az első lépés nehéz, de mindenki számára egyforma” – világította meg saját nézőpontját a Mercedes vezére.

Oakes pedig szépen kimaradt mindebből…

„Én középen vagyok, semleges vagyok. Boldog vagyok” – mondta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: