DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. május 16. péntek
F1

Norris: Emlékeznem kell, hogy vezetem a világbajnokságot

Hibáinak felismerése mellett fontosnak tartja eddigi sikereinek elismerését Lando Norris, aki belátja, hogy nem fog egyik napról a másikra minden problémája megoldódni.

Nem ad okot az örömre Lando Norris számára jelenlegi teljesítménye, de azt is bevallotta a brit, hogy néha megpróbálja rávenni magát arra, hogy emlékezzen: idén nyert már versenyt, mindig a dobogón állt, és vezeti a világbajnokságot.

Hibákkal teli hétvégét teljesített a mclarenes Lando Norris Bahreinben: az időmérője gyengén sikerült, a futam elején rosszul állt fel a rajtrácsra, a verseny vége felé vissza kellett adnia egy pozíciót egy szabálytalan előzés után, majd pedig nem tudta megelőzni George Russell Mercedesét. A brit viszont így is a dobogón zárt, és noha nem nagy különbséggel, de még mindig vezeti az egyéni világbajnoki tabellát.

A Formula.hu jelenlétében a Szaúd-arábiai Nagydíj médianapján arról beszélt a brit, hogy folyton a hibáira gondol, viszont nem szabad elfelejtenie az eddigi sikereit sem.



„Kellett pár nap szünet, egy újrakezdés. Egy plusz pár nap még jól jött volna, de igyekeztem a legtöbbet kihozni belőle. Minden sportoló úgy van vele, hogy akármennyire is igyekszik kikapcsolni, még mindig egy csomó dolgon gondolkodik. Én a nehézségeken gondolkodtam, amikkel eddig küzdöttem.”

„Megpróbáltam rávenni magam, hogy a szezon eleji sikereimre gondoljak, de igen, tudom, hogy lehetett volna jobb is. Emlékeznem kell, hogy vezetem a világbajnokságot, megnyertem az első futamot, és eddig mindig a dobogón álltam. Inkább engem emlékeztetnek rá, mintsem én magam emlékszem ezekre.”

„El akarom élni a maximális potenciálomat, és jelenleg ez nem sikerül, szóval nincs okom emiatt boldognak lennem. Tudom, hogy elég kemény vagyok magammal szemben, de az esetek 95 százalékában ez egy jó dolog. Ez tesz engem azzá, aki vagyok, emiatt vagyok az F1-ben a McLarennel, küzdök a világbajnoki címért” – mondta Norris, aki híresen kritikus saját teljesítményével szemben.

Nem megy olyan gyorsan a problémamegoldás

A brit pilóta elmondása szerint a legnehezebb feladat jelen szituációjában a problémás területeinek felmérése, és a hibái mögött álló okok feltárása. Norris belátja, hogy ezen gondok megoldása nem fog egyik napról a másikra történni.

„Próbálok fejlődni ezeken a területeken, de nem fogok rögtön teljes önbizalommal belemenni ebbe a hétvégébe, tudva, hogy minden jóra fordul majd. Lesznek dolgok, amikkel küszködni fogok, mert bizonyos dolgokon nem tudsz változtatni, de másokon viszont igen, például a vezetési stílus szempontjából. Korábban sosem kellett még ezen gondolkodnom, nem ez a rendes vezetési és gondolkodási stílusom” – fogalmazott Norris. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: