Komoly meglepetést hozott a 2025-ös szezon első sprintidőmérője a Kínai Nagydíjon: az Ausztráliában bevallottan szenvedő Lewis Hamilton már második hétvégéjén pole-pozíciót szerzett a Ferrarival. Erre az eredményre ő maga sem számított – vallotta be érzelmes első nyilatkozatában a parc fermében.
„Először is nagy köszönetet akarok mondani ennek a csodálatos közönségnek itt szemben. Nem számítottam erre az eredményre, de nagyon boldog és büszke vagyok. Az utolsó verseny katasztrófa volt számunkra, de tudtuk, hogy több teljesítmény van az autóban, amit ki lehet aknázni” – mondta Lewis Hamilton, a Kínai Nagydíj hatszoros győztese.
„Olyan pályára érkeztem, amelyet szeretek, Sanghaj gyönyörű város, az időjárás is csodálatos, az autó az első körön életre kelt. Nagyszerű változtatásokat végeztünk, a csapat fantasztikus munkát végzett, hogy az autó készen álljon. Kicsit sokkban vagyok, nem hiszem el, hogy pole-t szereztünk a sprintre. Persze ez nem a főfutam, ezért holnapig még vár ránk munka, de ez egy jó lépés a futamra tekintettel.”
A McLaren és Verstappen is ellenfél lesz a sprinten
„Még vissza kell nézni a köröm, de az első szektorom nagyon jó volt” – fejtegette, hol jött össze a második Verstappenhez képest 0,018, harmadik Piastrihoz viszonyított 0,080 másodperces különbség. „Apró részletekből állt össze, és még biztosan lehet időt találni, amin rajta is leszek a következő időmérőn. De most lenyűgöző azt látni, hogy az egyes szám mögött állok a vörös autóval. Egészen hihetetlen.”
A száraz pályás versenytempó azonban – a kiállás nélküli sprint egyetlen hosszú első versenyetap – egyelőre ismeretlen tényező a Ferrari számára: Hamilton úgy véli, erős helyzetben van, de a Melbourne-ben domináns és Sanghajban is erősen nyitó McLarennel számol, akárcsak a második helyre odaférő Max Verstappennel.
„Bahreinben végeztem egy versenyszimulációt, és ott volt a múlt hétvégi verseny nedves pályán, de a holnapi lesz az első igazi versenytávom, a vasárnapi pedig az első teljes versenyem szárazon ezzel az autóval. Remélem, tartani tudjuk a helyet, de úgy gondolom, a McLaren nagyon-nagyon gyors, akárcsak Max. De jó pozícióban vagyunk, pozitív maradok. A fejünket magasan tartjuk és megyünk előre” – zárta nyilatkozatát Hamilton.