DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. április 29. kedd
F1

„Akár 50 éves koromig is versenyezhetek!” – Hamilton

A hétszeres F1-es világbajnok jelezte: egyáltalán nem gondolkodik a visszavonuláson, és az öregséget csak egy tudatállapotnak tartja.

Akár azt is elképzelhetőnek tartja, hogy még 50 éves korában is a Formula-1-ben versenyezzen – árulta el egy friss interjúban Lewis Hamilton, aki saját bevallása szerint egyáltalán nem gondolkodik azon, hogy a közeljövőben visszavonuljon.

Emlékezetes módon kisebb port kavart, amikor Hamilton volt mercedeses csapatfőnöke, Toto Wolff arról nyilatkozott az akkor már tudvalevőleg a Ferrarihoz tartó versenyzője kapcsán, hogy „mindenkinek van szavatossági ideje”, és olyan tekintetben meg is könnyebbült, hogy a brit hagyja el őket, hogy így elkerülték a helyzetet, hogy esetleg nekik kelljen elküldeniük a csapat legeredményesebb versenyzőjét.

f1-hamilton-ferrari-1



Wolff persze tisztázta, hogy Hamilton kapcsán nincsenek kétségei továbbra sem a képességeit és az élességét illetően. Mindenesetre a brit pilóta a Time magazinnak adott friss interjúban részben erre reflektálva jelezte: ne hasonlítsák őt egyetlen másik 40 éves sportolóhoz sem.

Hamilton ugyanebben az interjúban arra is erős utalást tett, hogy nem mostanában tervez hátat fordítani az F1-nek: „Amit elmondhatok, hogy a visszavonulás egyáltalán nincs a radaromon. Itt lehetek akár 50 éves koromig is, ki tudja?”

A hétszeres világbajnok hozzátette: „Az öregség egy tudatállapot. Természetesen a tested öregszik. De én soha nem leszek öreg ember.”

Hamilton a múlt heti bahreini teszten debütált először publikusan a Ferrari versenyzőjeként egy pályán, a tényleges versenyen való bemutatkozásra pedig a jövő hétvégi F1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon kerül sor a vörösökkel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: