Johnny Herbert ex F1-es pilóta szerint Max Verstappen rendszeresen igyekszik megfélemlíteni versenyzőtársait a pályán, illetve nyilatkozataival is, így riválisainak meg kell tanulniuk kiállni magukért a négyszeres világbajnok ellen.
„Tavaly szórakoztató volt, hogy Max Verstappen azzal játszadozott, hogy mindenkit megfélemlített a pályán, illetve azokkal a hozzászólásokkal, amiket másokról mondott. De a többiek is elkezdtek lázadozni, elkezdtek visszavágni neki, kiálltak ellene, többek között például George Russell” – idézi Herbertet a RacingNews365 a Casinoutanspelpaus.io oldalára hivatkozva.
A Mercedes versenyzője, Russell a tavalyi szezon végén került összetűzésbe Verstappennel, amikor a katari versenyhétvége után a holland kifogásolta a brit pályán kívüli viselkedését és hozzáállását, majd Russell nyíltan visszaszólt a Red Bull pilótájának a média képviselői előtt – heves szócsatájuk a szezonzáró hétvége sajtónapjáig is kitartott.
„Szükség van erre a sportban, valakire, aki hajlandó kiállni egy másik versenyző ellen azért, mert a másik mondott bizonyos dolgokat a pályán történtekről. Ezt kéne tenniük. Tisztelniük kell egymást, és néha azzal mutatják meg ezt a tiszteletet, hogy kiállnak a másik ellen és kimondják, hogy valami nem volt helyes dolog, mint ahogy Russell is tette a sajtó előtt.”
„Ez egy nagyon fontos erősség, hiszen Verstappen mindenkit meg akar félemlíteni, és hirtelen előjön a kérdőjel, hogy vajon egy másik versenyző meg tudja-e őt ijeszteni egy bizonyos kanyarban, körben, a világbajnokság egy szakaszában” – vélekedett a háromszoros F1-es futamgyőztes Herbert.
Egy pilóta, akit sokan a 2025-ös világbajnoki csata egyik lehetséges résztvevőjének tartanak, az nem más, mint Lando Norris, aki már tavaly is úgy tűnt, hogy meg tudja szorongatni a végül diadalmaskodó hollandot. Herbert szerint Norrisnak a Verstappen elleni kiállásban kell még fejlődnie.
„Olyan, mintha ez a kérdőjel lassan kezdene megjelenni a fejében. Viszont Verstappen annyira magabiztos, és annyira irányít mindent, ami körülötte zajlik. Szerintem Lando Norris éppen azt tanulja, hogy hogyan tegye fel ezt a kérdést, és megfigyeli, hogy a többiek mit csinálnak, amikor kiállnak Verstappen ellen” – mondta Herbert.