Frederic Vassuer elárulta, hogy már 2004-ben, több mint 20 évvel azelőtt beszélt Lewis Hamiltonnal a Ferrarihoz való átigazolásról, hogy a brit végül a csapathoz került volna.
Hamilton a 2024-es szezon végén véget vetett hosszú együttműködésének a Mercedesszel, miután a 2023-ban aláírt új, kétéves szerződése kilépési záradékát érvényesítette a 2024-es idény előtt.
Amikor arról kérdezték, hogy mennyire volt nehéz meggyőzni Hamiltont, hogy cserélje el Brackley-t Maranellóra, Vasseur jelezte, hogy ő és Hamilton már akkor megbeszélték ezt, amikor a brit főnöke volt a juniorszériákban, az ART Grand Pix-nél.
„Több futamot nyertünk, mint a Mercedes 2023-ban, és a szezon eleje jó volt” – idézi Vasseurt a Racingnews365.com.
„Nem volt túl nehéz meggyőzni őt arról, hogy a Ferrari jó projekt lenne, és azt hiszem, legalább 22 vagy 23 éve a fejében volt a projekt, hogy a Ferrarinál versenyezzen, mert már 2004-ben is tárgyaltunk erről.”
„A véletlen műve, hogy minden bolygó együttállt, hogy a Ferrarinak van egy szabad helye és így tovább, de a szerződés egy egyszerű dolog volt, amiről egy évvel ezelőtt kezdtünk el tárgyalni, és nem volt túl nehéz meggyőzni őt” – mondta.
„Lewisszal 20 éve tartom a kapcsolatot, de 202] egy kicsit óvatosabb volt, és a Mercedes iránti tiszteletből nem beszéltünk technikai együttműködésről. Jó a kapcsolatom a Mercedesszel, és nem akartam zűrzavart okozni. Voltak megbeszéléseink, de nem technikai kérdésekről.”