A Ferrari korábbi elnöke, Luca Cordero di Montezemolo elutasította azt az elképzelést, hogy Lewis Hamilton Ferrarihoz igazolása pusztán marketingstratégia lenne, és „Verstappenhez hasonló jelenségnek” nevezte őt.
„Hamilton egy olyan jelenség, mint Verstappen. A Ferrarihoz való érkezése nem egy marketingakció, mert erősen szerette volna, hogy a pályafutását piros ruhában aratott győzelemmel zárja le” – idézi az olasz szavait a Formula Passion.
Montezemolo egyúttal elismerte, hogy Hamilton leigazolása kockázatos lépés, de hozzátette, hogy a Ferrarinak versenyképes autót kell készítenie, és kezelnie kell a brit viszonyát Charles Leclerc-rel.
„Lewis választása bizonyos szempontból kockázatot jelent, azonban a csapat egy olyan bajnokot vett, aki sokat nyert, és aki azért érkezik a Ferrarihoz, hogy nyerjen. De a másik oldalon ott van már Leclerc, aki bár sok jó versenyt teljesített, még sosem nyert bajnoki címet, és közben az évek is elszálltak számára.”
Hangsúlyozta, hogy fontos lesz, hogy már az első futamtól kezdve versenyképes legyen az autó a McLarennel szemben.
„Nagyon érdekes lesz látni, mit tesz a Ferrari a következő szezonban, hogy megértsük, képes lesz-e ledolgozni a McLarennel szembeni lemaradást, és versenyképes autóval indul-e a bajnokság első futama óta. A csapat irányításában is nagyobb tisztánlátásnak kell lennie.”