Mintegy hatvan újságíró jelenlétében értékelte a Ferrari szezonját a szokásos karácsony előtti megbeszélésen Fred Vasseur, a Scuderia csapatfőnöke. Vasseur szerint ez egy pozitív szezon volt az öt futamgyőzelemnek és a konstruktőri második helynek köszönhetően, s ennél is fontosabb tlaán, hogy bejelentették az új, 677-es kódjelű autó bemutatóját:
„Február 19-én, az F1-es csapatok közös londoni bemutatóját követő napon, Fioranóban fogjuk ezt megtenni. Még nem határoztuk meg a programot, de ez a dátum” – mondta a francia szakember.
Ami pedig az egyébként Maranellót már többször meglátogató Lewis Hamilton hivatalos megérkezését illeti, Vasseur elárulta, hogy még nincs meg a pontos időpont: „Úgy gondoljuk, hogy január második felében. Még nem döntöttünk a részletekről, de az biztos, hogy körülbelül ekkor lesz”.
Vasseur a 2024-es szezont így értékelte az egybegyűltek előtt: „14 ponttal veszítettük el a világbajnokságot, ami csekélység. Nem az Abu-Dzabiban rendezett szezonzárón vesztettük el, az év során különböző okok miatt elszalasztottuk a lehetőségeinket.”
„A jövőben koncentráltabbnak kell lennünk, mert a csapatok közötti különbségek nagyon kicsik, és minden részlet számít, ahogy azt az év során is láthattuk. Növekedésre számítok 2025-ben, semmit sem fogunk elhanyagolni, és A világbajnoki címekért akarunk küzdeni”.