Nico Rosberg szerint Lando Norris felesleges nyomást helyez magára a 2025-ös F1-es szezon előtt. A 2016-os világbajnok úgy látja, hogy a McLaren brit pilótája kissé túl optimistán zárta az idei évadot, ami őt ismerve nem szerencsés.
Norris Abu Dhabiban a futamgyőzelme után a csapatrádióban azt mondta, hogy „A jövő év az én évem is lesz” – utalva arra, hogy magát tartja 2025 fő esélyesének.
Rosberg figyelmeztette Norrist, hogy ne tegye túl magasra az elvárásokat magával szemben, mondván, hogy ezzel felesleges nyomást helyez a vállára.
„Egy, ne kövesd el azt a hibát, és ne tedd magadra azt, hogy ’én vagyok az esélyes, és a győzelmen kívül minden más kudarc lesz’” – mondta Rosberg a Sky F1 podcastjában.
„Egyrészt ugyan nézőként szeretjük ezt látni, de számára valószínűleg nem ez a legjobb út. Abu Dhabiban azt mondta a levezető körben, hogy a jövő év az övé lesz, ezt én igazából nem javasolnám neki.”
„Ez csak felesleges elvárásokat támaszt vele szemben, és ő maga indítja el. Ha akarja, álljon hozzá így belül, de kifelé ne ezt mutassa” – fogalmazott a német.
„Ez volt az egyik kulcsa annak, hogy megnyertem a világbajnokságomat, és főleg Lando esetében, akiről nem mondanám, hogy a legerősebb, legstabilabb mentálisan (én is ilyen voltam, sok belső démonnak, kétséggel, a pohár mindig félig üres volt és nem félig teli), és emiatt nagyon azt javaslom, hogy futamról futamra gondolkodjon” – adott tanácsot Rosberg.
„Melbourne-be azért megy, mert meg akarja nyerni a futamot, majd az utána következő futamot is, de nem úgy, hogy 'bajnok, bajnok, bajnok, csak ez számít'” – mondta a Mercedes egykori versenyzője.
„Ez olyasvalami, amit nagyon ajánlok, mert ez egyszerűen kiveszi az elvárásokat, kiveszi a nyomást, csökkenti a terhelést. Ez szuper fontos, mert a bajnokság favoritjának lenni, és aztán belemerülni abba a hangulatba, hogy 'igen, én vagyok a favorit', ez akkora nyomás, amit a lehető legjobban el akarsz kerülni.”