2024-ben már nem lesz F1-es esemény, minden teszt, verseny, gála lezárult, így érdemes kitekinteni arra, hogy mi vár ránk a következő évadban.
A 2025-ös idény az ideihez hasonlóan 24 fordulóból fog állni, ráadásul a versenyek is megegyeznek a mostani felhozatallal, ugyanaz a 24 nagydíj kapott helyet a kalendárium, mint idén. Viszont a leosztásukban már láthatunk azért eltéréseket.
Például rögtön a szezon legelején, hiszen 2019 óta először – ha nem számoljuk a koronavírus-járvány miatt utolsó pillanatban lefújt 2020-as eseményt – az Ausztrál Nagydíjjal fog rajtolni az évad, méghozzá az ideinél később, március közepén.
A futamok regionális csoportosításának jegyében pedig Melbourne-t rögtön követi majd március végén és április végén a Kínai és Japán Nagydíj, míg az előző három idényben az első két állomásnak otthont adó Bahrein és Szaúd-Arábia ezúttal a Ramadán után, áprilisban kerül sorra – Suzukával alkotva triplát, ráadásul a dzsiddai futamot húsvétvasárnap futják majd.
Május elején szokás szerint Miamiba látogat az F1-es mezőny, majd ezt követően egy tripla fordulóvan indul az európai szakasz Imolával, Monacóval és Barcelonával. Június közepén ismét átruccannak a versenyzők az észak-amerikai kontinensre a Kanadai Nagydíj miatt, majd következik Spielberg és Silverstone június végén és július elején.
A Brit GP után viszont egy háromhetes „kis nyári szünet” jön, majd jön a Belga és a Magyar Nagydíj, az ideivel ellentétes sorrendben. Ez azt is jelenti, hogy a hungaroringi futamra 2025-ben augusztus első napjaiban, és a korábbi hagyományokhoz visszatérve a nagy négyhetes nyári pihenőt megelőző utolsó fordulóként kerül majd.
A nyári leállást követően az őszi menet tulajdonképpen teljes egészében megegyezik a mostani naptárral, csupán az időpontok oszlanak el jobban, eltüntetve ezzel az idei szeptember végi-október eleji őszi szünetet. A mezőny Zandvoortban és Monzában zárja az európai körutat, majd jön Baku és Szingapúr, valamint a nagy amerikai túra Austinnal, Mexikóvárossal, Interlagosszal és Las Vegasszal – utóbbi helyi idő szerint ismét szombati versenyt rendez majd.
A zárás is megegyezik a 2024-essel, hiszen a másik két arab forduló, a Katari és az Abu Dhabi Nagydíjakkal fejeződik be a jövő évi szezon. Méghozzá ismét decemberbe nyúlóan, azaz a 2025-ös idény március közepétől december elejéig tart majd.
A 2025-ös F1-es versenynaptár:
Március 14-16. | Ausztrál Nagydíj, Melbourne |
Március 21-23. | Kínai Nagydíj, Sanghaj |
Április 4-6. | Japán Nagydíj, Suzuka |
Április 11-13. | Bahreini Nagydíj, Szahír |
Április 18-20. | Szaúd-arábiai Nagydíj, Dzsidda |
Május 2-4. | Miami Nagydíj, Miami |
Május 16-18. | Emilia-romagnai Nagydíj, Imola |
Május 23-25. | Monacói Nagydíj, Monte-Carlo |
Május 30-június 1. | Spanyol Nagydíj, Barcelona |
Június 13-15. | Kanadai Nagydíj, Montreal |
Június 27-29. | Osztrák Nagydíj, Spielberg |
Július 4-6. | Brit Nagydíj, Silverstone |
Július 25-27. | Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps |
Augusztus 1-3. | Magyar Nagydíj, Hungaroring |
Augusztus 29-31. | Holland Nagydíj, Zandvoort |
Szeptember 5-7. | Olasz Nagydíj, Monza |
Szeptember 19-21. | Azerbajdzsáni Nagydíj, Baku |
Október 3-5. | Szingapúri Nagydíj, Szingapúr |
Október 17-19. | USA Nagydíj, Austin |
Október 24-26. | Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóváros |
November 7-9. | Sao Pauló-i Nagydíj, Interlagos |
November 20-22. | Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas (szombati futam) |
November 28-30. | Katari Nagydíj, Lusail |
December 5-7. | Abu Dhabi Nagydíj, Abu Dhabi |
Megrendelhető szerkesztőségünk 2025-ös A3-as méretű, lapozható falinaptára, amelyben feltüntettük az F1-es versenyhétvégék időpontjait is. Elérhető a Formula Webshopban ezen a linken!