DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 16. hétfő
F1

Mit tanult meg Hamiltontól Russell?

Egy dolgot emelt ki Lewis Hamiltonnal kapcsolatban George Russell: a hétszeres világbajnok ráirányította a figyelmét egy fontos feladatra.

Azt tanulta meg Lewis Hamiltontól, hogy hogyan kell példaképként viselkedni – ezt válaszolta a hétszeres világbajnoktól megtanult leckékről feltett kérdésre George Russell.

A Mercedes pilótája három évig volt Hamilton csapattársa a csillagosoknál, és sokat tanult tőle ebben az időszakban – de ha egy dolgot kellene kiemelnie, akkor az a fenti tulajdonság volt.

„Azt hiszem, csak azért, mert első kézből láttam, hogy milyen példakép” – mondta Russell a RacingNews365-nek.

„Felismertem Lewis miatt, hogy mindannyiunknak megvan ez a platform, és helyesen kell használnunk.”

f1-hamilton-russell



„Ez még inkább nyilvánvalóvá vált számomra, amikor a fiatal unokahúgaim és unokaöcséim a TikTokot, a YouTube-ot és a Netflixet nézik. Toto [Wolff] fiával töltöttem egy kis időt, és az összes barátja nézi a Netflixet és a többit” – fogalmazott a brit.

„Hogyan kezeled a győzelmeket, hogyan kezeled a vereségeket: ezekkel inspirálod a fiatal gyerekeket. Amikor visszatekintek arra a fotóra, ami Lewisszal készült gyerekkoromban, ugyanúgy felnéztem rá, ahogy ezek a gyerekek is felnéznek ránk.”

„Szóval azt hiszem, talán ez volt a legnagyobb életre szóló lecke, amit tőle tanultam. Néha, amikor ki akarsz valamit fejezni úgy, hogy a zt százmillió ember nézi, szuperfontos, hogy hogyan csinálod.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: