Első F1-es futamára készül az Alpine debütánsa, Jack Doohan, aki a nagy hirtelenséggel távozó Esteban Ocon autójába ül be az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjére. Az ausztrál fiatal eddig csupán szabadedzéseken gurult pályára a francia istálló színeiben tartalékversenyzőjükként, most viszont idő előtt bemutatkozhat élesben is a száguldó cirkuszban az enstone-iak 2025-ös pilótája.
„Ugyanakkor tudtam meg, mint mások, vasárnap este” – mondta a Formula.hu jelenlétében Doohan a hirtelen jött lehetőségről. „Az első szabadedzésen amúgy is szerepeltem volna, de a második és harmadik edzések, illetve amik utánuk jönnek újdonságok lesznek számomra. Elég boldog vagyok, kevésbé vagyok ideges, mint ezelőtt, mert most tudom, hogy több időm lesz felkészülni a hétvégére, mintha csak az első edzést csinálnám.”
„Lépésről lépésre fogom venni a dolgokat. Élveztem a hét eddigi részét is mentálisan. Jó, hogy volt pár napom a debütálásom előtt arra, hogy átvegyek minden érzést és részletet, amit még sosem tapasztaltam. Például a pilótaparádén még sosem vettem részt, ilyen apróságokat tudok most megtapasztalni és hozzászokni a következő szezon előtt.”
Az ötszörös motoros világbajnok Michael Doohan fia – aki egyébként édesapjával reggelizett a csütörtöki médianap előtt, és tanácsokat kapott tőle – azt is elárulta, mik jelentik majd számára a legnagyobb kihívást a hétvége során.
„A bokszkiállásokhoz már hozzászoktam az F2-ben, de természetesen a szimulációk során nem tudtam gyakorolni, milyen az, amikor az egész szerelő csapat ott van a kerékcserénél. Remélhetőleg ezt tudjuk majd gyakorolni az első két szabadedzésen. De ott van például az energiavisszanyerés, az előzések a futam során… Ezeket nem tudtam gyakorolni a teszteken, úgyhogy ezekre fogok fókuszálni” – nyilatkozta Doohan.
„Tavaly óta nem versenyeztem, úgyhogy nem leszek olyan jó a kerék a kerék elleni csatákban, mint amilyen egy egész szezonos versenyzés után lettem volna, de rosszabb sem leszek. Otthon is versenyeztem a házi szimulátoromon, nem érzem, hogy kijöttem volna a gyakorlatból.”
Az Alpine nagyon fontos pillanatban döntött úgy, hogy újoncot avat: a franciák ugyanis éppen a konstruktőri bajokság hatodik helyéért vannak harcban a Haasszal és a VCARB-bal, jelenleg öt pont az előnyük az amerikaiakkal szemben.
„Elég klassz, hogy bekerültem egy ilyen helyzetbe, izgatott vagyok. Az a célom, hogy a lehető leggyorsabb legyek az autóban, segítsem a csapatot bármilyen módon, hogy elérjük a célunkat” – mondta Doohan, aki azt is elárulta, hogy a konstruktőri bajnoki csatával járó nyomás nem új dolog számára, hiszen ugyanazon érzés van benne, mint amikor korábban egy bajnoki címért küzdött a juniorkarrierje során.