DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A McLaren az úr: az F1 tabellája a nyári szünet óta

Az aktuális formát jól mutatja, hogy ki hány pontot szerzett az elmúlt négy versenyhétvégén, vagyis a nyári szünetet követően: tetten érhető a McLaren szárnyalása.

Brutális McLaren-dominancia rajzolódott ki a nyári szünet óta eltelt négy versenyhétvégén: ezt támasztják alá a megszerzett pontszámok is. Az augusztusi leállás óta Zandvoort, Monza, Baku és Szingapúr fogadta az F1-es mezőnyt, most pedig egy ugyanolyan hosszú őszi szünet következik, mielőtt a száguldó cirkusz ráfordul a hajrára, az utolsó hat versenyhétvégére.

A nyári szünet óta eltelt négy futamon Lando Norris szerezte a legtöbb pontot Oscar Piastri előtt, a brit két, az ausztrál pedig egy futamot nyert meg, és őket csak a fennmaradó negyedik, monzai versenyt behúzó Charles Leclerc tudta megszorítani. Norris, Piastri és Leclerc is három-három dobogós helyezést gyűjtött ezen a négy hétvégén, és lelépték a mezőny többi részét.

GP2418_164201ZALS2760_resize



Max Verstappen két második hellyel a minitabella negyedik pozícióját tudja elfoglalni, és látható, hogy négy hétvége alatt 26 pontot bukott az őt üldöző Norrisszal szemben, vagyis hétvégenként 6,5 pontot veszített annak ellenére, hogy mind a négyszer Norris mögött ért célba.

Érdemes még megemlíteni, hogy George Russell elkezdte ledolgozni a hátrányát Lewis Hamiltonhoz képest, hogy Carlos Sainz idei legrosszabb formáját futja éppen, és hogy Sergio Perez éppen annyi pontot gyűjtött a szünet óta, mint Fernando Alonso.

Az egyéni tabella a nyári szünet óta:

1. Lando Norris 80
2. Oscar Piastri 70
3. Charles Leclerc 68
4. Max Verstappen 54
5. George Russell 39
6. Carlos Sainz 28
7. Lewis Hamilton 24
8. Sergio Perez 13
9. Fernando Alonso 13
10. Alexander Albon 8
11. Franco Colapinto 4
12. Nico Hülkenberg 2
13. Pierre Gasly 2
14. Oliver Bearman 1
15. Kevin Magnussen 1

 

Elhúzott a McLaren

Ezeken a hétvégéken vette át a vezetést a konstruktőri tabellán a McLaren, és a minitabellán is jól látszik, hogy milyen brutális fölényben vannak a wokingiak, de tegyük hozzá azt is, hogy részben azért, mert náluk mindkét pilóta extra ütemben szerzi a pontokat, míg a riválisoknál jelenleg Perez, Sainz és Hamilton teljesítménye is kérdőjeles, igaz, Perez és Sainz is jóval jobban állna, ha nem akadnak egymásra Bakuban az utolsó körben.

Az mindenesetre érdekes, hogy a Stake mellett a VCARB a másik csapat, amely nem szerzett pontot ezen a négy hétvégén, a többiek mind igen.

A konstruktőri tabella a nyári szünet óta:

1. McLaren 150
2. Mercedes 63
3. Ferrari 96
4. Red Bull 67
5. Aston Martin 13
6. Williams 12
7. Haas 4
8. Alpine 2
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: