DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

„Nem Baku volt a lényeg” – másra készül a Red Bull

Christian Horner szerint nem a bakui derékszögek jelentik a Red Bull gondjait, Austintól számít majd arra, hogy kiderül: működnek-e a korrekciós fejlesztések.

Christian Horner elárulta, hogy a Red Bull „próbálgatja és teszteli” a remélt megoldásokat az autóval kapcsolatos egyensúly-problémákra, amelyekből a közelgő távoli helyszíneken profitálhatnak majd igazán.

Az Azerbajdzsáni Nagydíjra a Red Bull finomított a padlólemezen, de Horner úgy fogalmazott, hogy igazából nem érdekelte, hogyan teljesít majd az autó a bakui utcai pályán, mivel ez a helyszín nem igazán domborítja ki az autó gyengeségeit.

„Bakuban az összes kanyar lassú derékszög, és nem ez volt az autónk Achilles-sarka, nem ilyen a karakterisztikája” – idézi Horner szavait a Racingnews365.com.

f1-verstappen-redbull-baku



 „Szóval néhány változtatás, amit végrehajtunk, néhány felfedezésünk nem annyira alkalmazható ezen a pályán. Ezek inkább az olyan pályákon alkalmazhatóak, mint Austin, vagy néhány gyorsabb, ritmusosabb pálya. Még mindig értékes tanulságokat vonhatunk le, és néhány dolog, amit kipróbálunk és tesztelünk, biztosan nem lesz haszontalan egy ilyen versenyen, mint ez, de arra számítunk, hogy nagyobb hatása lesz néhány távolabbi pályán.”

A probléma pontos természetét és az elmúlt hónapokban történteket illetően Horner elmondta: 

„Több faktor is szerepet játszik. Az egyik dolog, amiről beszélünk, az abszolút leszorítóerő, amit a fejlesztések révén az autóra helyezünk, de ott van az egyensúly is. Az év elején egy jobban kiegyensúlyozott autónk volt. Ahogy azonban növeltük a leszorítóerőt, ez nem korrelált azzal, amit az eszközeinkben láttunk. Azt hiszem, néhány más csapatnál is ez volt a helyzet."

„Tehát ahogy kezdjük feszegetni a szabályok határait, néha azt tapasztaljuk, hogy a pálya és a szimulációs eszközeink – amelyek elsősorban a szélcsatorna és a CFD – közötti korreláció megszűnik. Nyilvánvalóan nagy erőfeszítéseket tettünk, hogy ezt megértsük és kezeljük.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: