A 2025-ös Formula-1-es versenynaptárt már hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra hozták, arra azonban mostanáig kellett várni, hogy hivatalossá váljon, hol és mikor rendezik meg az idény előtti téli tesztet.
Az FIA és az F1 hétfő délelőtt ugyanis közösen bejelentette, hogy a tesztnek 2025-ben is Bahrein ad majd otthont. A kollektív gyakorlás ezúttal is háromnapos lesz, méghozzá február utolsó három napján kerül rá sor, azaz február 26-tól 28-ig – szerdától péntekig – készülhetnek a szahíri pályán az F1-es csapatok.
A bejelentés nem meglepő, ugyanis bár voltak arról pletykák, hogy esetleg azzal, hogy az évadnyitót ezúttal nem Bahreinben, hanem Ausztráliában rendezik március közepén, s a Ramadán miatt csak áprilisban látogat az arab országba a mezőny, a teszt is átkerült korábbi jól megszokott helyére, Barcelonába, a csapatok azonban nem támogatták volna ezt a váltást.
Logisztikailag ugyan vélhetően könnyebben megoldható lett volna a katalán helyszín az európai központú F1-es istállóknak, az időjárás viszont sokkal kedvezőbb és főleg kiszámíthatóbb Bahreinben: emlékezhetünk rá, hogy néhány éve még havazott is a barcelonai teszten.
Ennek ellenére 2026-ban az új szabályok érkezésekor még lehet, hogy Barcelonát is újra bevetik, ugyanis azt már bejelentették, hogy az új autók miatt akkor három külön alkalommal összesen kilenc tesztnapot bonyolítanak majd le az F1-es alakulatok számára.