DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Verstappen: A monzai formával nem reális a vb-cím

Max Verstappen szerint javulniuk kell, jobbá kell tenni az RB20-as egyensúlyát, különben elveszítik a világbajnokságot. De tudja, hogy képesek többre.

A szimulátorban dolgozott az Olasz Nagydíj óta Max Verstappen, hogy a Red Bull megoldásokat találjon az RB20-as vállalhatatlanná váló egyensúlyára és tempójára – a holland klasszis szerint Monzában tanultak, de hamarosan már elő kell rukkolniuk azokkal a bizonyos megoldásokkal, nem tölthetik a versenyhétvégéket azzal, hogy adatokat gyűjtenek és találgatnak.

„Még mindig sok a dolgunk. Viszont azt gondolom, hogy bizonyos szempontból volt pozitívum Monzában, hiszen többet tanultunk az autóról, és most idő kell ahhoz, hogy javítsunk az autón” – mondta Verstappen Bakuban.

f1-verstappen-redbull-baku_1



„Idő kell a gyengeségeink megértéséhez, ami szerintem megtörtént, most megoldásokat kell találni. Azt is tudom, hogy ez nem érkezik meg egy-két héttel azt követően, hogy megértettük a problémákat, de remélem, hogy mostantól előretekinthetünk, és megpróbálhatunk jobbak lenni, nem úgy, mint Monzában” – magyarázta a címvédő

Verstappen szerint egyébként az idei bajnoki elsőséghez jobb produkció kell a monzainál, de azt azért reméli, hogy annál többre képesek más pályákon.

„Ha úgy teljesítünk, mint Monzában, akkor nem reális a világbajnoki cím, egyértelműen jobban kell teljesítenünk annál, mint amit mostanában hoztunk. Ha olyan lesz az autó egyensúlya, mint Monzában, akkor nem leszünk jobbak. De azt is tudom, hogy képesek vagyunk többre, és ha megérjük a gondjainkat, egyúttal jobb egyensúlyt találunk, akkor természetesen versenyképesebbek leszünk. De hogy a versenyképesebb elég lesz-e, azt nem tudom…”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: