DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 11. péntek
F1

Sainz: Most is a leggyorsabb autó nyer az F1-ben

A spanyol pilóta szerint a versenyzők hasonló szinten vannak az F1-ben, az autók közötti különbség dönt, hiába a szoros versengést mutató statisztika.

1977 óta nem fordult elő az F1-ben az, hogy négy különböző csapat is legalább három futamot nyerjen egy szezon alatt – Carlos Sainz szerint azonban ezzel együtt is az autó dönt a mai sportágban, nem más.

A spanyol úgy véli, hogy a sok győztes azért alakulhatott így, mert a csapatok közötti erőviszonyok hétvégéről hétvégére változnak, de ez nem jelenti azt, hogy az adott pillanatban, az adott hétvégén is teljesen éles a küzdelem, vagy hogy teljesen kiegyenlítettek az erőviszonyok. Egyszerűen arról van szó, hogy az egyik héten ez, a másik héten az a csapat talál bele és tud győzelmet aratni – nem érzi nagyobbnak a versengést most sem, mert továbbra is az a győztes, aki alatt a leggyorsabb autó van.

„Számomra még mindig az van, hogy normál esetben a leggyorsabb autó nyer. Talán a mostani Olasz Nagydíj volt olyan, hogy nagyon szoros volt a helyzet a Ferrari és a McLaren között, de előtte Zandvoortban például a leggyorsabb autó nyert, szóval még mindig ettől függ minden” – idézi Sainz szavait a Racingnews365.com.

f1-sainz-ferrari-monza



„Főleg akkor látszik ez, amikor mondjuk egy tizedmásodperc az eltérés több pilóta között is az időmérőn. Ez azt mutatja, hogy a versenyzők nagyjából ugyanazt a tempót tudják, és azon múlik a vége, hogy melyik autóban van benne az a plusz egy tizedmásodperc, vagy ki érzi magát akkor éppen 100%-osan komfortosan a maga autójában” – magyarázta a spanyol.

A fent említett statisztikához pedig az is hozzájárul, hogy manapság több a verseny, mint a régi időszakban, így több esély van arra, hogy valaki három futamot is megnyerjen egy évben – egyébként 1990 óta az sem  fordult elő, hogy legalább kettőt behúzzon négy csapat egy idényen belül.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: