DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 14. szombat
F1

„Vasárnap reggel leülünk, jelen pillanatban szabad a verseny” – Norris

Téma volt a McLaren esetleges csapatutasítása az FIA-sajtótájékoztatón. Az F1-es pole-pozíciós az újabb domináns futam lehetőségéről és a problémás rajtokról is beszélt.

A két McLaren az első sorban, Max Verstappen csak a hetedik rajtkockában az Olasz Nagydíjon: a wokingiak éppen az ilyen versenyeken csíphetnek le jelentős pontokat a holland 70 pontos előnyéből a világbajnokságban. Alakulhat úgy, hogy csapatutasításra lesz szükség Lando Norris pontmaximalizálásához: Monzában Zak Brown érintette ezt a témát, megjegyezve, zárt ajtók mögött beszélni fognak róla, ha pedig lesz döntés, a nyilvánosság tudtára hozzák.

Az időmérőt követő FIA-sajtótájékoztatón a két versenyző is megkapta a kérdést, mi most a McLaren álláspontja az esetleges csapatutasítással kapcsolatban. Lando Norris és Oscar Piastri rövid válaszokat adott.



„Erről fog szólni a vasárnap reggeli találkozónk” – mondta a pole-pozíciós. „Ez egy apróság, beszéltünk is már róla, de jelen pillanatban szabad a verseny, mint mindig.”

„Igen, beszéltünk róla már valamennyit, és holnap újra megbeszéljünk, ebben biztos vagyok” – felelte Piastri a Formula.hu részvételével zajló sajtótájékoztatón. „Nem igazán tudok ehhez hozzátenni.”

Dominálhat Monzában is a McLaren?

Egy hete a Holland Nagydíjon Lando Norris a szezon legnagyobb különbségű, 23 másodperces győzelmét aratta, Monzában egy eltérő karakterisztikájú pályán vezeti ismét az MCL38 a mezőnyt.

„Őszintén szólva, ha visszatekintünk Zandvoortra, akkor igent mondhattunk” – vezette fel mondandóját a Holland Nagydíjon tapasztaltakkal Norris. „Elegendő bizonyíték alapján hittük, hogy nagyon-nagyon erős futamunk lehet. Itt kevésbé van így, mert ennyire szoros a helyzet, de így is első és második helyen állunk, ami azt jelenti, jó autónk van, ez pedig általában a futamon is jó autót jelent.”

„De holnap több a kérdőjel, a szemcsésedés, kopás és egyebek miatt. Mindenkinél 4-1-2 a helyzet a gumik terén és talán kicsit több az idegesség, hogy mi történhet. De mi vagyunk a legjobb pozícióban, izgatottan várom, mire lehetünk képesek.”

A zandvoorti győzelem nem volt hibátlan, akkor Norris elvesztette a vezetést az első rajtkockából, idén még egyetlen alkalommal sem tudta megőrizni a pole-t az első kanyarban.

„Hogy mit tanultunk? Egy pár dolgot” – mondta a rajtot firtató kérdésre. „Az biztos, áttekintettünk ezt-azt, ahogy mindig át szoktuk. Úgy érzem, sikerült előrelépnünk a rajtgyakorlások terén is. Szóval hajrá, hozzuk a legjobbunkat.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: