DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 13. péntek
F1

Sainzot is meglepte a versenytempó: „Nem hittem, hogy Red Bullt fogok előzni”

Nem számított rá a Ferrari spanyolja, hogy a hetedik-nyolcadik helynél előrébb fel tud zárkózni. Futamának csúcspontja Sergio Perez megelőzése volt az ötödik helyért.

A Holland Nagydíj első két napján nem volt a levegőben a Ferrari vasárnapi eredménye: rajthelyéhez képest Charles Leclerc három pozíciót javítva lett harmadik, az időmérőn Q3-ba sem jutó Carlos Sainz pedig öt pozíció pluszban zárt az ötödik helyen. A meglepetés teljes volt csapaton belül: ahogy a monacói nem számított a dobogóra, úgy a spanyol sem bizakodott ekkora felzárkózásban.

„Nem fogok hazudni, kisebb meglepetésként ért engem. A kármentésre vonatkozó előrejelzésünk a hetedik-nyolcadik helyről szólt, az ötödik helyig eljutni jobb, mint amit vártunk” – értékelt a zandvoorti vegyes zónában Sainz. A spanyol mögött végzett Sergio Perez és mindkét Mercedes, felzárkózásának csúcspontja az volt, amikor az 1-es kanyarban megelőzte a mexikóit.



„Egyáltalán nem számítottam arra, hogy meg fogok előzni egy Red Bullt és egy Mercedest egy ilyen pályán, de az az igazság, hogy a mai tempónk nagyon-nagyon erős volt. A rajtrácsra vezető köröktől fogva otthon éreztem magam az autóban, és azt gondoltam, minimum egy kis felzárkózásra van esélyünk. Élveztem ezt a futamot.”

Inkább legyen futamon erős az autó

Tendencia a 2024-es szezonban, hogy a Ferrari, amely a 2022-es szabályrendszer kezdete óta jellemzően erős volt egy körön, gyengébb az időmérőn, mint versenykörülmények között.

„Ezért meg kell várni a végét, hogy értékelni lehessen a hétvége teljesítményét. Nyilvánvaló, hogy egy normál hétvégén be kellett volna jutnom a Q3-ba, de Charles-hoz hasonlóan nem lettem volna jobb hatodik-hetedik helynél. Világos, hogy az idei autónk alkalmasabb a futamra, mint az időmérőre, úgy néz ki, az a gyengeségünk, hogy bemelegítsük a gumikat, vagy valami más nem működik az időmérőn, mert a futamon már sokkal jobb autó áll rendelkezésre.”

„De a pontokat vasárnap osztják, ezért inkább legyen egy olyan autóm, amivel vasárnap támadhatok. Mindenesetre még meg kell találnunk a megfelelő kompromisszumot és egyensúlyt a kvali és futam között” – beszélt arról Sainz, hogy inkább vasárnap legyen erős a Ferrari a gyengébb szombat után, mint fordítva.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: