DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 12. csütörtök
F1

„Nem számítottam rá, hogy a McLaren a Red Bull szintjén lesz” – Leclerc

A wokingiak gyors felzárkózása már az F1-es szezon kezdeti szakaszában váratlanul érte Charles Leclerc-t: a Ferrarinál is bíznak az ehhez fogható fordításban.

A szezon első néhány nagydíjának 2023-at idéző Red Bull-fölényét követően Miamiban fejlesztési csomagjával megérkezett a McLaren, és azóta a wokingiak konstruktőri bajnokcsapattal vannak szemmagasságban, időnként pedig gyorsabbak is a listavezető csapatnál. Ez nem csupán Zak Brown McLaren-vezérigazgatót, hanem a két élcsapat üldözőcsoportjában helyet foglaló Charles Leclerc-t is meglepte. A monacói a bajnokságban harmadik, aktuális erősorrendben viszont már csak negyedik Ferrari nézőpontjából indult ki:

„Nem igazán voltak várakozásaink a szezon előtt, leginkább magunkra összpontosítottunk. Bár az új szabályok már nem annyira újak, nehéz várakozásokat meghatározni ezekkel az autókkal. Ezért nem vártuk, hogy ott fogunk állni, ahol most állunk, viszont tudatában vagyunk annak, milyen területeken kell dolgoznunk, és mindent beleteszünk abba, hogy a lehető leggyorsabban fordítsunk a helyzeten” – idézi a Motorsportweek Leclerc-t, aki itt vezetett át arra, a McLaren milyen sikeresen zárkózott fel.



„A McLarenre gondolok, akik nagyszerű munkát végeztek. Ha engem a szezon kezdetén megkérdeztek volna, hogy ennyire hamar a Red Bull szintjén lesznek-e, valószínűvel nem számítottam volna rá.”

Nem jó a Ferrarinak, de jó a Formula-1-nek

A négy élcsapat mindegyike nagydíjat nyert 2024-ben, ráadásul legalább kettőt: Leclerc, aki a Monacói Nagydíjon vette ki részét a változatosságból, jobban örülne, ha a Scuderia agyonverné a mezőnyt, de belátja, a sportnak inkább kedvez a jelenlegi leosztás.

„Ez jó a Formula-1 számára. Egyrészt én leginkább azt kívántam, hogy a Ferrari teljesen leuralja a mezőnyt és legyen nagyon unalmas szezon ebben a tekintetben. De nem ez történt, és sokat kell még dolgoznunk, mivel nyilvánvaló módon az utolsó néhány futamon nem voltunk lendületben, hogy harcba szállhassunk a győzelmekért.”

„Nekünk magunkra kell fókuszálnunk, az azonban igaz, hogy jó és érdekes a Formula-1 számára, hogy különböző győztesek legyenek, különböző csapatok fejlesszék eredményesen az autóikat. Így lesz érdekes a sport” – nyilatkozta Leclerc.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: