DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A Red Bull fékei miatt módosított szabályt az FIA?

Az év elején egy olyan trükkös hátsó fékrendszert használhatott a Red Bull, amit a szezon során betiltott az FIA.

A szabályok egy kiskapuját használhatta ki a Kínai Nagydíjig a Red Bull, az azóta tapasztalható visszaesés pedig részben az FIA szabálymódosítása miatt történhetett meg – számolt be saját forrásaira hivatkozva a Racingnews365.com.

Az FIA júliusban írt át egy részt a technikai szabályzatban, ami azt mondja ki, hogy az adott tengelyen lévő két kerékre ugyanolyan fékerőnek kell érkeznie – tiltottnak számít az aszimmetrikus fékerő, legalábbis a szándékolt, vagy rendszerszintű alkalmazása.

SI202404200239_hires_jpeg_24bit_rgb_resize



A szabály szellemisége eddig is ez ellen szólt, de a nyár folyamán az FIA immár szabályba foglalta a jelenség megszüntetését – ami arra enged következtetni, hogy valaki eddig élt a kiskapuval. Érdekesség, hogy nem technikai direktívát adott ki a Nemzetközi Automobil Szövetség, hanem konkrétan átírta a szabályt év közben, ami a helyzet komolyságára utalhat.

A Racingnews365.com úgy tudja, hogy a Red Bull a Kínai Nagydíjig egy olyan rendszert használt, ami a brake-by-wire rendszeren keresztül eltérő fékerőt fejtett ki a hátsó tengelyen lévő két kerékre, amivel az alulkormányozottság megszüntetését, és jobb kanyarbejáratot érhetett el az istálló.

A meg nem erősített információk szerint egy olyan szelepet találtak ki Milton Keynesben, ami egyértelműen nem a Brembo, a fékbeszállító eszköze, és csak akkor működött, amikor a pilóta kanyar közben lépett a fékre, az egyenesekben egyenletesen osztotta el a fékerőt. Az eltérő nyomás miatt a kanyarbejáratokon precízebbnek és stabilabbnak bizonyulhatott az RB20-as, és ez az a viselkedés, ami a Miami Nagydíjtól kezdve már nem figyelhető meg – olyannyira, hogy a fejlesztések hatására sem sikerült orvosolni a hirtelen fellépő problémát, és azóta sem oldotta ezt meg a csapat.

SI202403240245_hires_jpeg_24bit_rgb_resize

A gyanú szerint ez a megoldás okozta Max Verstappen kiesését Ausztráliában, amikor az első körök után kigyulladt a Red Bull hátsó féke.

Fontos, hogy mindez nem hivatalos, nincs megerősítve, csak a technikai források beszélnek erről a Racingnewsnak – és azt is hozzá kell tenni, hogy ha valóban ez történt, akkor sem volt szabálytalan a Red Bull az év első szakaszában, csak az FIA szándékaival és a szabály szellemiségével nem egyezett a megoldás, ezért csukta be a kiskaput a szövetség.

Azt mindenesetre említsük meg, hogy a nyár során éppen a Red Bull tett panaszt a McLaren első fékei miatt, de az FIA vizsgálata állítólag mindent rendben talált a wokingiaknál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: