DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Piastri így is számol Verstappennel

Azt viszont elismerte, hogy a McLaren nagyon erősnek érződött pénteken. Ugyanakkor arra számít, hogy Max Verstappen átvág majd a mezőnyön.

Tízhelyes rajtbüntetése miatt nincs ott a Belga Nagydíj fő esélyesei között Max Verstappen, hiszen bár a világbajnok az utóbbi három év mindegyikében nyerni tudott Spában, tavaly és tavalyelőtt pedig ugyanígy büntetéssel a zsebében is képes volt erre, de most nincs akkora fölényben a Red Bull – főleg a McLarenekhez képest tűnik irreálisnak az, hogy hátulról rajtolva is utolérje őket.

Oscar Piastri azonban így is számol a hollanddal:

GP2413_155321_77A6964_resize



„Nyilván jobb így, mintha elölről rajtolna, de így sem lehet őt kizárni a számításokból. Ezen a pályán nagyon gyorsak voltak az utóbbi években, és ezen a hétvégén is gyorsnak tűnnek. Azt várom tőle, hogy átvág majd a mezőnyön, de az azért remélhetőleg segíteni fog, hogy egy kicsit előrébbről indulhatunk” – fogalmazott pénteken a friss F1-es futamgyőztes.

Az ausztrál azt viszont megerősítette, hogy a pénteket az élen záró McLaren nagyon erősnek érződik.

„Szerintem már az első szabadedzésen is elég gyorsnak tűnt az autó, a másodikra pedig még erősebbé váltunk. Szóval úgy érzem, hogy jól állunk, simának tűnt a nap, meg is csináltunk mindent, amit akartunk, és annyit tanultunk, amennyit csak tudtunk. Az érzés jó, de az időjárás valószínűleg érvényteleníti ezt szombaton. De nagyon-nagyon erősen kezdtünk” – ismerte el. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: