DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Gasly is csábítgatja Sainzot az Alpine-hoz

A francia elárulta: ő maga is kivette a részét abból, hogy megpróbálja meggyőzni a spanyolt. De ezen kívül is úgy érzi, hogy „három jó opciója” van az F1-es csapatnak.

Még a Formula-1-es Magyar Nagydíjra érkezve is a legfontosabb pilótapiaci kérdés, hogy vajon hol folytatja Carlos Sainz 2025-ben. A spanyol ugyanis még mindig nem döntött: a lehetőségei között szerepel a 2026-ban Audivá váló Sauber, a Williams, valamint a néhány hete szintén bejelentkező Alpine.

Utóbbi alakulatnál Pierre Gasly maradása már biztos, ahogy az is, hogy a távozó Esteban Ocon helyett mindenképp új csapattársat kap jövőre. Gaslynak neki is szegezték a kérdést a csütörtöki sajtótájékoztatón a Formula.hu jelenlétében, hogy kit szeretne jövőre a garázs másik oldalán látni:

f1-gasly-alpine-1_1



„Már korábban is elmondtam, hogy szerintem az Alpine csapatnak remek opciói vannak az asztalon. Végső soron ez nem rajtam múlik.”

„Szívesen látom a leggyorsabb versenyzőt az elérhetők közül. Mindnyájan tudjuk, ki az” – utalt egyértelműen Sainzra az egyszeres nagydíjgyőztes pilóta. „De pillanatnyilag várnunk kell. Ugyanakkor a csapatnak három jó opciója van.”

Bár Gasly nem nevesítette a többi potenciális versenyzőt, vélhetően az Alpine hivatalos F1-es teszt- és tartalékpilótájáról, Jack Doohanről, valamint a franciák endurance-világbajnoki gárdájában szereplő és a saját F1-es visszatérési esélyeit magasra értékelő Mick Schumacherről van szó.

Amikor arról kérdezték a franciát, hogy ő maga is beszélt-e Sainzcal az Alpine-ról és arról, hogy magukhoz csábítanák a spanyolt, Gasly igenlően felelt: „Elvégeztem a munka rám eső részét, és végső soron hiszek a projektben, amelyet az Alpine-nal építünk. Mindig is támogattam a csapatot, de most már rajta áll, hogy meghozza a saját döntését.”

f1-gasly-alpine-silverstone-2

Fejlesztésekre várva

Mindeközben a pályán az Alpine ugyan mostanra egyértelműen előrelépett a szezon eleji sereghajtó pozícióból, több versenyen is pontot szereztek egymás után, legutóbb Silverstone-ban azonban megint gyengébben muzsikáltak.

Gasly ennek kapcsán arról beszélt a Hungaroringen, hogy egy ideje már nem érkeztek fejlesztések az A524-eshez, így most megpróbálják a legtöbbet kihozni a jelenlegi csomagból, miközben más alakulatok, mint például a Haas, rendre nagyokat lépnek előre az újításaik révén.

„Annyira szoros a harc a középmezőnyben, hogy minden alkalommal felfordul az erősorrend, amikor egy csapat fejlesztést hoz. Úgyhogy szerintem próbálkoznunk kell, de nem egyszerű pontokat szerezni, amíg nem érkeznek újabb fejlesztések az autóhoz, amelyek remélhetőleg jobban harcképessé tesznek minket” – utalt a nyári szünet után bevetendő fejlesztésekre Gasly.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: