DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

„Leszarom a kritikát, csak a Landóval való kapcsolatom érdekelt” – Verstappen

A regnáló F1-es világbajnok állítja: megbeszélték a spielbergi incidenst Norrisszal, és arra jutottak, hogy élvezték a csatájukat.

Lando Norris az FIA hivatalos csütörtöki sajtótájékoztatójára volt hivatalos a Brit Nagydíj médianapján, így a mclarenes ott reagálhatott néhány nap elteltével a Max Verstappennel történt osztrák ütközésükre.

A Red Bull versenyzője ezen az eseményen nem vett részt, de természetesen saját sajtóbeszélgetést tartott, ahol a Formula.hu jelenlétében mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a legfontosabb az volt számára, hogy megmaradjon a jó viszonya Norrisszal:

„Nem fogok versenyzőket hasonlítgatni egymáshoz, mert szerintem annak amúgy sincs értelme. Számomra a legfontosabb az volt, hogy megmaradjon a kapcsolatom Norrisszal, hiszen jó barátok vagyunk.”

f1-verstappen-redbull-silverstone-day0



„A futam után is mondtam, hogy hagyjuk lehűlni a kedélyeket, hiszen az érzelmek az egekbe szöktek. Hétfőn beszéltünk egymással, és arra a következtetésre jutottunk, hogy valójában élveztük a csatánkat.”

„Persze mindketten megnéztük az incidenst, és egy annyira apró, buta összeérés volt, amely mindkettőnk számára komoly következményekkel járt, Landónak nyilván kicsit komolyabbal, ahogy a defektje alakult.”

„De szeretünk keményen versenyezni, ezt csináljuk sok éve, nem is csak az F1-ben, hanem online versenyeken is szórakoztató csatákat vívunk. És ennek folytatódnia kell, mert ezt szeretjük csinálni, és ez nagyszerű a Formula-1-nek is.”

Verstappen hangsúlyozta: soha senkivel nem akar ütközni, és a pilóták megbeszélésén sem akarja felhozni a Spielbergben történteket, mivel szerinte sokkal rosszabb dolgok is történtek már féktávokon, mint a védekezés közbeni bemozgás vagy az, hogy valakinek nem adnak elég helyet.

f1-norris-verstappen-2

„Természetesen nem értek egyet a 10 másodperces büntetéssel” – jegyezte meg. „De ismétlem, az egyetlen fontos dolog az volt számomra a hétvége után, hogy megmaradjon a kapcsolatunk Landóval. Minden ember más, mindenki kicsit másképp reagál a dolgokra.”

Arra a felvetésre, hogy szigorítani vagy egyértelműsíteni kellene a szabályokat, a címvédő úgy fogalmazott, hogy szerinte már most is túl sok a szabály – amiben Fernando Alonso is egyetértett –, és csak tovább bonyolítaná ez a dolgokat.

 

99 százalékban egyetértettek Norrisszal

Arról, hogy mire jutottak Norrisszal, így beszélt a háromszoros világbajnok: „99 százalékban egyetértünk mindenben, szerintem ez már elég sok. Természetesen mindig mondtam Landónak, hogy ha be akar menni belülről vagy kívülről, megbízhat bennem, mert nem azért vagyok ott, hogy kiüssem. Ugyanez igaz fordítva is, mert beszéltünk erről is.”

„Természetesen mindig van egy emberi reakció arra, ha valaki bemegy melléd belülről vagy kívülről” – mondta a féktávon való mozgás kapcsán. „Úgy éreztem, semmivel sem léptem át jelentősen a határokat, amit tettem. Persze mint az autó tervezésénél, itt is próbálunk a szabályok határáig elmenni. Találhatsz itt-ott szürke zónákat, különben sosem leszel élversenyző, sosem leszel sikeres az életben.”

f1-verstappen-norris-2

Amikor arról kérdezték, mit szól a kritikákhoz, amiket kapott az ausztriai incidens után, Verstappen így felelt: „Le se szarom. Hazamegyek és élem az életemet. Az egyetlen, ami érdekelt, hogy megmaradjon a viszony Landóval, mivel jó barátok vagyunk.”

 

Megmaradhat-e a barátság az F1-ben?

A két érintett fél szavai alapján Verstappen és Norris tisztázta a Red Bull Ringen történteket, de vajon fent lehet-e tartani a jó viszonyt akkor is, ha a győzelmekért harcolnak a Formula-1-ben? A múltban például Lewis Hamilton és Nico Rosberg esete azt példázta, hogy nehezen:

„Szerintem ez függ a személyiségektől is” – vélekedett Verstappen. „Természetesen tudom, hogy egy nagyszerű srác, aki imádja a Formula-1-et és a versenyzést, és persze a futam után is szenvedélyes iránta.”

„Azt is észben kell tartani, hogy ő az esetleges második győzelméért hajtott, én a 62.-ért, nyilván kicsit mások az érzelmek, tudom ezt a saját példámból, amikor az első sikereimért harcoltam az F1-ben. De ez rendben van, ezért is mondtam, hogy hagyjuk lecsillapodni a dolgokat.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: