DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 20. szombat
F1

„Harcban vagyunk!” – Piastri a vb-esélyről

Tudja az ausztrál, hogy előnyből indul a Red Bull, de úgy érzi, a McLaren egy nagy második szezonféllel akár harcba is szállhat az F1-es konstruktőri címért.

Bár Max Verstappen idei hatodik sikerét hozta a Formula-1-es Kanadai Nagydíj, az utóbbi hetekben a Red Bull korántsem tűnik annyira meggyőzőnek, mint az előző másfél évben. Ráadásul Sergio Perez ismét elkezdett botladozni, így sokak szerint főleg a konstruktőri világbajnoki versenyfutás nyílttá válhat.

Lando Norris meg is jegyezte finom odaszúrással, hogy a McLarennek rendszeresen két versenyzője szerez sok pontot az élbolyban, ellentétben az energiaitalosokkal. A wokingiak másik pilótája, Oscar Piastri pedig szintén arról beszélt, hogy bár nem lesz könnyű, de akár harcba szállhatnak a konstruktőri titulusért – annak ellenére, hogy jelenleg 89 pont a hátrányuk (és köztük még ott van a 49 pontos lemaradással rendelkező Ferrari is):

SI202406091139_hires_jpeg_24bit_rgb_resize



„Határozottan kemény lenne, de úgy gondolom, harcban vagyunk. Azt hiszem, csapatként mi szereztük a legtöbb pontot a hétvégén, még ha nem is sokkal, de ez egyértelműen egy nagyon jó eredmény számunkra. Mindketten rendkívül kiegyensúlyozottak voltunk az előző néhány hétvégén, különböző pályákon: mindegyikükön erősek voltunk” – nyilatkozta Piastri a Speedcafé hasábjain.

„Néhány dolgot még rendbe kell tennünk, és apróságokról beszélünk, de amikor a bajnokságért harcolsz, a kis dolgok is nagy jelentőséggel bírnak. Nagyon kemény lesz, és nyilván a Red Bull némi előnyből indult. Nem tudom, jelenleg mennyire vagyunk a Ferraritól… Határozottan ott vagyunk a meccsben, de nagy második szezonfélre van szükségünk ahhoz, hogy ez összejöjjön.”

GP2409_160436_F8A4055_resize

Újabb F1-es fejlesztések a McLarennél

A McLaren F1-es csapatfőnöke, Andrea Stella a Kanadai Nagydíj után úgy nyilatkozott, hogy bár az előrelépésüknek köszönhetően rendszeresen dobogókért, olykor pedig a győzelemért is csatázhatnak, de például Montrealban száraz pályán a Mercedes gyorsabb volt náluk, ezért úgy érzi, erőből nem tudtak volna futamot nyerni.

Ugyanakkor természetesen folyamatosan érkeznek az újítások az MCL38-ashoz – igaz, nem egyetlen nagy átfogó csomagként, hanem apró részletekben:

„A következő versenyeken lesznek fejlesztéseink, de nem egy nagy csomagról lesz szó, mint amilyet az előző 12 hónapban láthattunk” – fogalmazott Stella. „Inkább különálló alkatrészekről van szó, ahol találtunk némi teljesítményt, nem pedig arról, hogy várunk arra, hogy mindent egyszerre vessünk be, amikor elkészülnek. Szóval nem árulom el, hogy mik, de érkezik néhány dolog a következő futamokon.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: