DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 9. szerda
F1

A Kanadai Nagydíj előtt sem túl magabiztos a Red Bull

Max Verstappen és Christian Horner is úgy véli, hogy Monacónál jobbak lesznek, de még ez a pálya sem fekszik majd igazán az RB20-asnak.

Az utóbbi hetek nehezebb időszaka után Kanadában sem számít parádéra a Red Bull: Montreal már azért inkább klasszikus, mint speciális helyszín, de a pálya jellegzetességei alapján továbbra sem úgy számolnak Milton Keynesben, hogy domináns teljesítményt nyújtanak majd.

„Meg kell várnunk, hogy hogyan teljesítünk Kanadában, ahol új lesz az aszfalt, az is okozhat még meglepetéseket. Valószínűleg az sem lesz az egyik legerősebb hétvégénk idén, de jó eséllyel Monacónál azért jobbak leszünk” – idézi Max Verstappen szavait az Autosport.

„Gyengébbek leszünk az olyan pályákon, amelyeken dobál az aszfalt, vagy nagyobbak a kerékvetők, esetleg sokat kell használni a kerékvetőket, szóval a városi pályák valószínűleg egy kissé hátrányt okoznak majd nekünk. De remélhetőleg a következő ilyenig egy kicsit jobban megértjük, hogy mi történik” – tette hozzá a világbajnok.

SI202405241161_hires_jpeg_24bit_rgb_resize



Egyetértett pilótájával Christian Horner csapatfőnök is:

„A montreali pályán korábban jól szoktunk teljesíteni, de most újraaszfaltozták az egészet, szóval majd meglátjuk. Viszont a Ferrari és a McLaren is gyors, mindig is számíthattunk rá, hogy közelíteni fognak. Monaco nehéz hétvége volt, de még mindig vezetjük mindkét bajnokságot” – mondta.

„Meg kell tanulnunk a leckét Monaco után. Kanadában mindig fontos volt a kigyorsítás, de az új aszfalttal nem tudni, hogy milyen lesz majd az egyensúly” – tette hozzá Horner.

Dr. Helmut Marko, a csapat tanácsadója szerint Barcelonától rajzolódhat majd ki igazán, hogy hogyan is állnak egymáshoz képest a csapatok – Kanada még mindig nem ad teljes képet, de ide azért magabiztosabban utazhat a Red Bull, mint Monacóba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: