DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 17. hétfő
F1

Vasseur: Charles szintet fog lépni önbizalomban

A sajtó sem fogja végre többet faggatni, miért nem megy neki Monacóban, nagy teher esik le Leclerc válláról a győzelem révén: ez pedig az összes többi versenyen is hatással lesz rá főnöke szerint.

Charles Leclerc elátkozott monacói futamaival az idei nagydíj előtt külön foglalkoztunk: hazai pályán 2017-ben debütált, akkor még Formula-2-esként, de azóta sosem jött ki neki a lépés a hercegségben, annak ellenére, hogy az F1-ben kétszer is pole-pozíciót szerzett a 2024-es előtt. Balszerencséje otthonában hírhedtté volt, 2022-ig pontot sem szerzett Monacóban, dobogón pedig nem állt a hétvégi versenyig.

Az F2-es évet is beleszámítva hét futamot, ebből négy kiesést, egy el sem kezdett versenyt, egy negyedik és egy hatodik helyezést követte a végig uralt hétvége, mellyel megtörte az átkot.

„Végre nem fogjátok állandóan arról kérdezgetni, mi lesz majd jövőre, mi lesz ezen a héten, bla-bla-bla” – reflektált erre a Monacói Nagydíj után Fred Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke. „Most már mögöttünk van. Ez fontos tényező volt, évekig súly nyomta a vállát a monacói győzelem miatt.”



„Néha ő követett el kisebb hibákat, mint az F2-ben, valamikor balszerencsés volt, mint annak idején velünk az Alfa Romeónál, amikor a fék hibásodott be. Neki nem voltak soha kétségei, de nyomás nehezedett rá, és ez nem csak Monacót érintette. Charles szintet fog lépni saját önbizalmában és megközelítésében, ami az összes többi versenyen meg fog látszani, ebben biztos vagyok” – beszélt arról, milyen mentális hatása lesz Leclerc-re a nyolcadik próbálkozásra megszerzett győzelemnek.

Jobb versenyző Leclerc, mint 2022-ben?

Két évvel ezelőtt a szezon ugyanezen pontján egy gyorsabb Ferrari állt Charles Leclerc rendelkezésére, de az eredmények hullámzóbbak voltak. A monacói most pályafutása egyik legstabilabb szériájának köszönhetően második a világbajnokságban: mind a nyolc futamon az első négy között végzett, háromszor a dobogón. Lemaradása Max Verstappen mögött 31 pont, kisebb, mint 2022-ben nyolc nagydíjat követően.

„Nem tudom, és nem is akarok következtetést levonni” – válaszolta az alcímben szereplő riporteri kérdésre Vasseur. „Az biztos, hogy ez a mostani önbizalom tekintetében sokat fog segíteni. A győztesek egyik jellegzetessége, hogy egy ponton hozzászoknak a győzelemhez, így elég magabiztosak, hogy kezeljék a helyzetet. Akkor is, ha történik valami, megmarad az önbizalom, és azt mondják, majd legközelebb sikerülni fog. Ha valakinek kételyei vannak, ez egészen máshogy történik. Ezzel a győzelemmel lépni fog egy szintet, ez biztos.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: