DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 17. hétfő
F1

Piastri: Elégedett vagyok az eredménnyel, végre nálam is látszódik az erős teljesítményünk

Sokáig tartotta Leclerc tempóját, ám végül egy tiszta második hellyel zárta Piastri a Monacói Nagydíjat – az ausztrál elégedett, végre nála is megmutatkozott a McLaren kiemelkedő teljesítménye.

Másodikként ért célba a Monacói Nagydíjon a McLaren fiatal ausztrálja – miután az első rajtnál nem tudott Charles Leclerc elé kerülni, a piros zászlós szakaszt követő második rajtot követően is a hazai pilóta mögött maradt. Ezután sokáig DRS-távolságon belül tartotta magát a Ferrarihoz – végül hét másodperces lemaradással szelte át a célvonalat.

A nagydíjat követően így nyilatkozott az ausztrál: „Trükkös verseny volt. A futam elején elképesztően lassú tempót autóztunk, talán egyszer volt egy fél lehetőségem előzni, azonban nem voltam elég gyors a megvalósítására.”



„Hálás vagyok a csapatnak, hiszen remek hétvégét zártunk, jó érzés egy kiemelkedő eredményt hazavinni. Nagyon erősek voltunk az elmúlt néhány versenyen, azonban az én eredményeimen nem látszott meg – ezért kifejezetten örülök ennek a pódiumnak, ráadásul ezen a csodálatos helyszínen.”

Arra a kérdésre, hogy bánja-e, hogy nem sikerült a pole-pozíciót megszerezni a szombati időmérőn, így felelt: „Kicsit frusztráló, de őszintén, Charles nagyon gyors volt egész hétvégén, a futamon is az első körtől kezdve volt tempója.”

„Az időmérőn valami különösnek kellett volna történnie, hogy előtte végezzek – megvolt rá a lehetőségem, de szerintem életem legjobb köre kellett volna a pole megszerzéséhez. Elégedett vagyok a második hellyel, ismét egy remek eredmény a csapatnak: nagyon boldog vagyok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: