DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 17. hétfő
F1

Nem új a Red Bull monacói problémája, csak nem tudnak mit kezdeni vele

Max Verstappen szerint évek óta adott ez a jelenség, és egyszerűen nem tudták kijavítani, ami most vált világossá, amikor felzárkóztak rájuk a riválisok.

Furcsának tűnő problémával találta szemben magát Monacóban a Red Bull: az autó túl kemény, és nem érzi jól magát a rossz minőségű, dobálósabb aszfalton, valamint főleg a kerékvetők billentik ki az egyensúlyából.

Max Verstappen pénteken és szombaton is folyamatosan erre panaszkodott, dr. Helmut Marko pedig már a hét korábbi részében is elejtette, hogy ezek problémákat okozhatnak számukra – csak akkor a külvilág kevésbé figyelt oda a szavaira.

Verstappen szerint a pálya bizonyos részeink kerülgetniük kell a kerékvetőket, amely miatt rengeteg időt veszítenek.

f1-redbull-monaco-verstappen



„Puhítottunk rajta mindenhol, de így is olyan, mint egy lengécsillapító nélküli gokart, pattog, és nem tolerál semmilyen kerékvetőt, úthibát vagy ilyesmit” – mondta szombat este a háromszoros világbajnok.

Az érdekes azonban az, hogy a holland szerint ez nem újkeletű probléma: mint mondta, a 2022-ben megérkező újgenerációs autókkal mindig is fennállt ez a jelenség, csak eddig annyival gyorsabbak voltak a többieknél, hogy az elfedte a hibát.

„Ez nem újdonság, 2022 óta megvan a probléma. Nyilván az utóbbi években olyan előnyünk volt az autóval, hogy az elfedte mindezt, mert olyan sokat nyertünk azokban a kanyarokban, ahol a kerékvetők nem jelentettek nagy korlátot. De most, hogy mindenki zárkózik, az a természetes, hogy ha nem javítod ki a gyengeségeidet, akkor arra rámutatnak. Most ez történt” – sommázott a címvédő.

Ami pedig vészjósló lehet Milton Keynes számára, arról megint Marko beszélt:

„A szezon azzal az elképzeléssel indult, hogy nagy siker lesz. Aztán jött az első csalódás Ausztráliában. Az alapvető problémát azonban nem a pályák jelentik, hanem az, hogy a szimulátor és a pálya közötti korreláció nem működik. A szimulátorban mindenféle probléma nélkül megyünk át a rázóköveken” – mondta az osztrák.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: