DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 17. hétfő
F1

„Nehéz verseny volt érzelmileg” – Leclerc

Megtört az átok – megszerezte karrierje első diadalát hazai pályán Charles Leclerc, a Monacói Nagydíj ferraris győztese elérzékenyülten nyilatkozott a sok ideje várt első hely után.

Végre megvan a Monte-carlói győzelem a helyiek kedvencének, Charles Leclerc-nek, aki simán nyerte meg a Monacói Nagydíjat Oscar Piastri és Carlos Sainz előtt. 2021-es és 2022-es pole-pozíciója után harmadjára már sikerült sikerre váltania rajtelsőségét szülőhazájában, győzelmével először állhatott fel a dobogóra a hercegségben.

„Nem lehet leírni szavakkal, mit érzek” – kezdte elérzékenyülten értékelését Leclerc a leintés után. „Nagyon nehéz verseny ez, kétszer is indultam már pole-pozícióból a múltban és egyszer sem sikerült nyerni, ez csak egy fokkal még jobb érzéssé teszi most ezt. Nagyon sokat jelent nekem, emiatt a futam miatt akartam F1-es pilóta lenni. Nehéz verseny volt érzelmileg, az utolsó 15 körben csak abban reménykedtem, hogy nem történik semmi, már akkor kezdtem elérzékenyülni. Sokat gondoltam az édesapámra vezetés közben. Nagyon sok mindent megtett azért, hogy most itt lehessek, a közös álmunk volt, hogy egyszer itt versenyezzek és nyerjek. Hihetetlen, hogy most megtörtént” – beszélt 2017-ben elhunyt édesapjáról a monacói.



A ferraris mindkét rajtnál meg tudta tartani vezetését, s noha sokszor közel volt hozzá a McLaren ausztrálja a futam során, végül bő hét másodperces különbséget tudott kiautózni hozzá képest.

„Elég jó különbséget sikerült kiépíteni, de tudtuk, hogy nehéz lesz lényegében 78 kört megtenni ugyanazokon az abroncsokon. Jól menedzseltük a gumikat, a futam egy részében figyelnünk kellett a távolságot George-hoz (Russell – a szerk.) képest is, az utolsó tíz körben viszont nyomhattam neki, nagyon jól ment az autó. Köszönöm a csapatnak, hogy ilyen nagyszerű munkát végeztek az utóbbi hónapokban és hogy megadták nekem a lehetőséget erre a futamgyőzelemre. Rengeteg embert láttam a teraszokon, akiket ismerek, a barátaimat, nagyon különleges volt” – zárta Leclerc.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: