DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 17. hétfő
F1

„Az elsődleges, hogy Charles-lal megnyerjük a futamot” – Sainz

Az időmérőt követően a maranellóiak spanyolja elmondta, hogy a harmadik rajthely ugyan előrelépés volt számára, viszont a pozíciójával így sem elégedett.

Harmadikként zárt a Monacói Nagydíj időmérő edzésén Carlos Sainz Charles Leclerc és Oscar Piastri mögött. A Ferrari versenyzője szeretett volna előrébb végezni, de úgy véli, hogy csapattársa ellen nem volt ma ellenszer Monte Carlóban:

„Összességében ez egy javulás volt a részemről” – kezdte értékelését a szombati nap végén Sainz. „Egész hétvégén küzdöttem az önbizalmammal és azzal, ahogyan érzem magam az autóban. Úgyhogy feljebb lépni és harmadikként végezni egy előrelépés volt. Természetesen nem vagyok teljesen elégedett, mert szerettem volna a pole-pozícióért harcolni, de az az igazság, hogy Charles kiemelkedő munkát végzett. Az autó csodás volt egész hétvégén, és ő tudta kihozni belőle a maximumot.”



A 29 éves pilóta tehát összességében elégedett a második rajtsorral, és a holnapi napban bízik, amire meg is van az oka: „Tegnap nagyon gyorsnak tűnt a tempóm hosszabb etapokon. Ezen a hétvégén valamiért szenvedtem egy körön, a hosszabb szakaszok viszont jobbnak tűntek, amit majd meg kell vizsgálnunk.”

„Biztos vagyok benne, hogy a tempó jó lesz holnap, viszont itt a pozíció számít a pályán, amit sajnos elvesztettem az időmérőn. De Monacóban bármi megtörténhet, ahogy szokott is, úgyhogy mindent megteszek majd. Viszont az az elsődleges, hogy Charlesszal megnyerjük a futamot holnap” – fejezte be értékelését Sainz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: