DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 2. vasárnap
F1

Sainznak műszaki gondjai voltak a Ferrarival a futam alatt

Több dolog is hátráltatta Carlos Sainzot a verseny alatt, de biztos benne, hogy Monacóban meg tudják oldani ezeket a problémákat.

Nem tudta tartani a legjobbak tempóját Imolában Carlos Sainz, aki a negyedik helyről rajtolva végül ötödikként zárt, miután Oscar Piastri megelőzte őt a bokszban.

A spanyol taktikáját lehetett legkevésbé érteni a futam során, hiszen a Ferrari kint hagyta őt az élmezőnyből utolsóként, így biztos volt, hogy Piastri egy elévágással megelőzi őt, de nem nyújtották el az etapját annyira, hogy a végén rá tudjon gyorsítani a többiekre a friss gumikon.

Ezzel együtt a tempója sem volt most meg, amit az autó problémáival magyarázott:

f1-ferrari-sainz-imola



„Nem fizetődött ki a stratégia, mert Oscar megelőzött a bokszban, de a tempó sem volt jó a mai napon, és ezzel nem vagyok elégedett” – mondta Sainz a futam után a Sky Sportsnak.

„Az időmérő után észleltünk valamit az autóval, ami nem működött úgy, ahogy kellett volna, vagy ahogy vártuk volna, és voltak technikai problémáink az energia-visszanyeréssel is” – mutatott rá a helyzetre a spanyol.

„Alapvetően nem működtek jól ma a dolgok, és a hazai futamon ezzel nem tudok elégedett lenni. De biztos vagyok benne, hogy Monacóra megtaláljuk ezeket a problémákat, amik most visszafogtak minket, és újra meglesz a kellő tempónk.”

„Nálam a fejlesztések sem működtek úgy, mert ahogy mondtam, valami nem működött az autóban ezen a napon, de Charles-nál úgy tűnik, hogy minden a terv szerint alakult, és a versenytempó jónak látszott. Minden azon múlik, hogy ki rajtol elölről, szóval azt kell megoldanunk, hogy mi legyünk azok” – tette hozzá Sainz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: